Vandalizmus: Ki és miért rongálja meg nagy művészek festményeit?
A vandalizmus szó jelentése: „Különösen a művelődés termékeivel szemben érzéketlen, barbár pusztítás; kíméletlen rombolás.”
A vandalizmus szó hallatán többünknek a megrongált házak, utcai tárgyak és graffitik jutnak eszünkbe. A kiállítóhelyeken lévő művészeti alkotások tönkretételéről nem sokat hallunk, mert a hírveréssel nem szeretnének biztatni senkit újabb és újabb bűncselekmény elkövetésére.
A vandálok előszeretettel rongálnak festményeket. De vajon miért? A műalkotások sokszor a politikai, kulturális, társadalmi, környezeti problémákra való odafigyelés hiánya miatt válnak célponttá. De mennyire hatékony ez a módszer, és miért pont festményeket választanak az aktivisták a tiltakozásaikhoz? Vajon a „Napraforgók”, vagy a „Mona Lisa” bűnösek-e valamiben? Egy pszichológussal felidézzük a festmények elleni támadások leghíresebb eseteit, és próbáljuk megérteni a vandálok indítékait.
EZ IS ÉRDEKELHET: Mi a sikeres emberek titka?
VANDALIZMUS POLITIKAI TILTAKOZÁSBÓL
Pablo Picasso „Guernica” (1937) című műve.
A festmény elleni támadásra a New York-i Modern Művészetek Múzeumában került sor 1974-ben.
Picasso ezen a festményen a spanyol polgárháború idején Guernica bombázásának témáját dolgozta fel.
1974-ben a fiatal művész, Tony Shafrazi erre a képre festette rá vörös festékkel: KILL LIES ALL, csatlakozva ezzel a vietnami háború elleni tiltakozáshoz. Shafrazi ellenezte a vietnámi civilek lemészárlásával vádolt amerikai William Kelly hadnagy házi őrizetből való elengedését. Ezzel a tettével akarta aktualizálni a híres festmény jelentését. Amikor az őr elkapta, azt kiabálta: „Hívjátok a kurátort, én művész vagyok!”
Szerencsére a vastag lakkrétegnek köszönhetően a Guernica nem sérült meg – a feliratot gyorsan eltávolították.
Azonban ez az incidens sem akadályozta meg Shafrazit – akit akkor pénzbírsággal sújtottak – abban, hogy később sikeres karriert fusson be. Ma műkereskedő, művész, és a New York-i Shafrazi Art Gallery tulajdonosa.
Rembrandt van Rijn „Danaë” című képe (1636)
A vandál támadás Rembrandt festményében nagy károkat okozott, és maga az elkövető – bár politikai indítékra hivatkozott -, kényszergyógykezelésre került.
A rongálás 1985. június 15-én történt a szentpétervári Ermitázsban. Bronius Maigis, egy 48 éves litván férfi egyike volt a rengeteg látogatónak. Miután megtudta a gondnokoktól, hogy melyik a legértékesebb festmény, odament a „Danaë”-hez, majd kénsavat vett elő a kabátjából és a kép közepére fröcskölte. Majd ezután még egy késsel is megrongálta az alak hasát és combját. A férfinél robbanószerkezet is volt, de a nagyszámú látogató miatt nem merte azt használni.
Maigis később kijelentette, hogy ellenzi a balti államok csatlakozását a Szovjetunióhoz. A munkanélküli férfit két hónappal letartóztatása után elmebetegnek nyilvánították, és egy leningrádi kórházba szállították. Később átszállították egy litvániai intézetbe. A vandál soha nem ismerte el bűnösségét, arra hivatkozva, hogy a múzeum személyzetének sokkal jobban kellett volna vigyáznia.
Sajnos senki sem volt a festmény közelében, aki megakadályozhatta volna a vandál tettet. A festékréteg 30%-át megrongálta, ezért a „Danaë” restaurálása 12 évig tartott.
Rembrandt-festményét 1997-ig nem lehetett újra látni, a kiállításon pedig a restaurálással kapcsolatos dokumentumokat és fényképeket is mutattak be. A festmény ezután páncélüveg mögé került.
Leonardo da Vinci „Szent Anna Máriával, a Gyermekkel és Keresztelő Jánossal” (1507-1508)
1987-ben Robert Cambridge a kabátjába rejtett lőfegyverből tüzet nyitott Leonardo da Vinci festményére a londoni National Galleryben.
Az előző esethez hasonlóan az elkövetőt elmebetegnek nyilvánították, megállapítva, hogy mentális problémái vannak. Ő maga azt állította, hogy azért lőtt, mert harcot folytat az Egyesült Királyság polgárainak normális politikai, gazdasági és szociális körülményeiért. Cambridge ráadásul elégedetlen volt Margaret Thatcher politikájával is.
A lövedékek hatására a védőüveg összetört, a festményt pedig a minden irányba repkedő szilánkok rongálták meg. A törékeny vászon elszakadt – a Szűzanya képén egy 2,5 centiméter átmérőjű lyuk keletkezett.
A műalkotás restaurálása több mint egy évig tartott.
Pablo Picasso „Nő piros karosszékben” (1929)
A 22 éves Uriel Landeros június 13-án rongálta meg a festményt az amerikai The Menil Collection múzeumban, Houstonban. Azzal akarta felhívni magára a figyelmet, hogy a műre ráfesti a Conquista („Hódítás”) feliratot és egy bikát megölő matadort. A férfi szerint ez „a politikai engedetlenség” volt a részéről.
A festékről kiderült, hogy nem sok kárt okozott a festményben, ezért a restaurátorok nagyon gyorsan végeztek a javításával. Landeros csak több hónapnyi bujkálás után adta fel magát a rendőrségen, majd 2013 májusában két év börtönbüntetésre ítélték.
Eugène Delacroix „A szabadság vezeti a népet” (1830)
2013. február 8-án a Louvreban egy 28 éves női látogató elővett egy fekete filcet, és ráírta a vászonra, hogy AE911. Ez egy olyan közösség neve, amelynek tagjai meg vannak győződve arról, hogy a hatóságok elhallgatják a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások valódi szervezőit, megrendelőit.
A vandált hamarosan elfogta a rendőrség, a restaurátoroknak pedig még aznap sikerült megtisztítaniuk a festményt.
VANDALIZMUS AZ EGYENLŐSÉG ELISMERÉSÉÉRT
Diego Velázquez „Vénusz tükörrel” (1647-1651)
Mary Richardson rongálta meg a „Vénusz tükörrel” című képet. Tette ezt két okból, melyek valamilyen módon a nők jogaiért folytatott küzdelemhez kapcsolódtak.
A festményt 1914-ben rongálta meg a londoni National Galleryben. A festményen nyolc vágást ejtett egy húsvágó bárddal, amelyből hét a központi alakot érte.
Richardson eredetileg úgy időzítette akcióját, hogy az egybeessen Emmeline Pankhurst, a Women’s Social and Political Union alapítója és a szüfrazsettmozgalom vezetője letartóztatásával. Mindez egy nappal Richardson a múzeumba érkezése előtt történt.
A festményt nem véletlenül választotta ki a támadó. „A mitológia legszebb nőjét” és „a modern történelem nőjét” hasonlította össze. A festmény részleteit tanulmányozó férfiak tekintete sem hagyott kétséget afelől, hogy ez a kép a „nők tárgyiasításának” jelképe.
Richardson korábban már gyújtott tüzet, ablakokat tört be az Egyesült Királyság Belügyminisztériumában. Most azonnal őrizetbe vették vandalizmus miatt és az aktivistának hat hónapot kellett magánzárkában töltenie. Akkoriban ez volt a műalkotás megrongálásáért kiszabható maximális büntetés. Ennek ellenére kevesebb mint egy hónappal a bebörtönzése után éhségsztrájkolni kezdett, majd ennek köszönhetően szabadon engedték. Szabadulása után Richardson folytatta tevékenységét, és a Brit Fasiszta Unió titkára lett, később pedig kiadta emlékiratait.
A festményt restaurálták. A restaurálást Helmut Ruchemann végezte, aki a második világháború alatt a National Gallery és a Tate gyűjteményéből származó műtárgyakat őrizte.
VANDALIZMUS A HÍVŐK ÉRZÉSEINEK MEGSÉRTÉSÉÉRT
Vaszilij Verescsagin „A Szent Család” (1884-1885)
Egy fanatikus látogatónak nem tetszett, hogy a művész nem kanonikusan értelmezte az evangéliumi témákat festményén.
A festő, Verescsagin szerette a vallást, és többek között Ernest Renan francia kereszténységgel foglalkozó történész „Jézus élete” című könyvéből merített ihletet. A „Szent család” című festményén Krisztust teljesen hétköznapi, mindennapi életet élő emberként ábrázolta. Ez felháborodást váltott ki a katolikus egyházban és ezért egy 1885-ös bécsi kiállításon a festményt kénsavval öntötték le.
Az elkövetőt nem ítélték el és annyit elért, hogy tettével felhívta a figyelmet Verescsagin festményeire. Ennek következményeként komoly kritikával illették a művészt a sajtóban. De minél inkább elítélték a papok a műalkotásokat, annál többen szerették volna a kiállítást megnézni. Bár a kép sok látogatót vonzott, de a súlyos kritikák aláásták a művész motivációját, és úgy döntött, hogy soha többet nem állít ki vallási témájú festményeket katolikus országokban.
Ilja Repin „Rettegett Iván és fia, Iván” (1883-1885)
Repin festményét nem egyszer rongálták már meg. A legutóbbi támadás a közelmúltban, 2018-ban érte.
A festmény a Tretyakov Galériában volt kiállítva, amikor egy látogató, – Igor Podporin -, egy fém kerítésoszloppal betörte a védőüveget, és széttépte a vásznat. Tette mindezt azért, mert szerinte a kép „sérti a hívők, az ortodox keresztények és általában mindenki érzéseit Oroszországban”. Az festményen az arcok és a kezek nem sérültek meg, de a vászon több helyen elszakadt. Az üvegszilánkok miatt az eredeti műtárgykeret is megsérült.
A büntetést nem kerülhette el, jogerősen 2019-ben ítélték el két és fél évre. A festményt négy évig restaurálták, majd 2022. május 23-án szerezhettek vele örömet újfent a látogatóknak.
VANDALIZMUS A KÖRNYEZETVÉDELEMÉRT
Vincent van Gogh „Napraforgók” (1888)
Bár az ökoaktivisták már korábban is tiltakoztak, de ez a tettük volt a leghangsúlyosabb.
A tüntetők a Just stop oil nevű szervezet támogatói voltak. Ez a klímaváltozás elleni mozgalom 2022 februárjában alakult Angliában.
Ezúttal két lány – a 21 éves Phoebe Plummer és a 20 éves Anna Holland – vett részt a tiltakozásban. Október 14-én 2022-ben a Nemzeti Galériában két doboz paradicsomleves tartalmát fröcskölték a vászonra, majd tenyerüket a falra ragasztották.
A támadók így próbálták rávenni a brit kormányt, hogy vonja vissza a fosszilis energiahordozók felhasználására, feltárására, fejlesztésére és kitermelésére vonatkozó összes engedélyt.
A védőüvegnek köszönhetően manapság már a festményeket általában nem tudják súlyosan megrongálni. A Van Gogh-festmény esetében a keretet érte a csapás. A két női tüntetőt 5000 fontra büntették.
Az ökoaktivisták leggyakrabban a londoni National Gallery műtárgyait rongálják meg, mivel a múzeum egyik fő mecénása a Getty család, akik az olajkitermeléssel szerezték vagyonukat. Az indulatok csillapítása végett Eileen Getty, a Getty Oil alapítójának unokája egymillió dollárt adományozott a Just Stop Oil szervezetnek, de a galéria elleni támadások nem maradtak abba.
EZ IS ÉRDEKELHET: Mitől szenvednek a szép emberek?
A LEGGYŰLÖLTEBB FESTMÉNY
Leonardo da Vinci „Mona Lisa” (1503) című festménye
A „Gioconda” kapta a legtöbb vandál támadást. Különböző időpontokban savval és furcsa módon tortával is próbálták megrongálni, ezért most a vászon golyóálló üveg alatt van.
Savat, a Louvre egyik látogatója használt 1956-ban. Ettől a vászon alsó széle sérült meg.
Néhány hónappal később a bolíviai Hugo Ungaza Villegas egy követ vágott a festményhez, amitől az alak könyökénél sérült a festékréteg. „Volt egy kő a zsebemben, és hirtelen arra gondoltam, hogy megdobom vele” – mondta a vandál. Úgy tűnt, nem volt különösebben komoly szándéka.
2009-ben egy nő személyes problémáiból adódó dühét akarta levezetni azzal, hogy megrongálja a festményt. Megtagadták tőle a francia állampolgárságot, ezért kerámia csészében lévő forró teát dobott a portréra. A nő ezután önként feladta magát a rendőrségen.
1974-ben, amikor a műalkotás a tokiói Nemzeti Galériában volt, Tomoko Yenezu vörös festéket akart a vászonra kenni. Ezúttal az indíték egészen konkrét volt: fogyatékkal élők számára a múzeum kiállítása nem látogatható. Az elkövetőt azonnal elkapták, de az ezt követő letartóztatás és bírság ellenére panasza meghallgatásra talált – a múzeum külön napot jelölt ki a Mona Lisa megtekintésére a fogyatékkal élők számára.
A festmény elleni legutóbbi támadás tavaly történt. 2022. májusában egy 36 éves kerekesszékes férfi, aki idős nőnek adta ki magát, odahajtott a portréhoz, és egy tortát dobott rá, majd rózsaszirmokat kezdett szórni köré. Tettével arra buzdította az embereket, hogy „gondoljanak a Földre”, amely fokozatosan pusztul. A biztonságiak gyorsan kikísérték. A festmény üveg mögött volt, így nem sérült meg.
KI ÉS MIÉRT RONGÁL FESTMÉNYEKET?
A vandalizmust olyan emberek követik el, akik stresszesek, felfokozott érzelmi állapotban vannak, vagy alacsony az önbecsülésük. Ha épp a szorongás állapotában vannak, akkor adhatják ilyen tettekre a fejüket. A neuropszichológia polivagális elmélete szerint a problémákra úgy reagálunk, hogy a három vegetatív idegrendszer közül az egyiket aktiváljuk leginkább.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szervezet a stressz különböző szintjeire a fenti módok valamelyikével reagál:
- Lelassulás, távolságtartás, depresszív viselkedés; A vegetatív idegrendszerünk első válasza, hogy lefagy és nem cselekszik. Azokban az emberekben, akik hosszú ideje a bágyadtság és a stressz állapotában vannak, úgy érzik, hogy mások elutasították őket, ezért a psziché ezt a stratégiát választja „vacak az életem” és a „cselekednem kell” között. És ezért, például festményeket rongálnak meg.
- „Küzdelem és menekülés”, motoros aktivitás, a hang felemelése, sikoltozás, sírás; Itt arról a képességről van szó, hogy képesek vagyunk együttérzésre, tárgyalásra, kapcsolatteremtésre, agyunk magasabb rendű mentális funkcióit használva.
- Pozitív társas állapot, nyugodtság, tervezhetőség. Sajnos a vandálok pszichéje nem képes átváltani erre a stratégiára, amely magában foglalja azt a képességet, hogy megszólaljanak, egyetértsenek, megmagyarázzák álláspontjukat.
MIÉRT BÁNTANAK MINKET ANNYIRA A „VANDÁLOK” TETTEI?
Egy műalkotás, amelyet az emberek elismernek, kollektív érték. Ezzel kapcsolatban felidézhetünk olyan kifejezéseket, mint a kollektív tudattalan és a kollektív tudat. Sigmund Freud által kidolgozott elmélet szerint az, amit már jó néhány ember tudata átvett, átmegy a kollektív tudat formátumába.
Így kiderül, hogy egy személy nem egy ember műalkotása felett követ el vandalizmust, hanem egy olyan tárgy felett, amelyet sok millió ember tudata, az egész emberiség legmagasabb szintű kreativitásának formájaként fogadott el.
Pl. a „Napraforgók” című festmény nemcsak egy személy (tulajdonos), hanem rengeteg ember birtokában van, mivel egyfajta bizonyítékként szolgál arra, hogy a társadalom új szintre jutott a művészetben, a világnézetben és így tovább.
A személy nem egy konkrét tárgy ellen követ el vandalizmust. A vandál harcba száll az emberiséggel. Azonban még nem képes másként szólni – vagy talán már megpróbálta, de nem hallgatták meg. Aztán úgy veteti észre magát, hogy megrongál egy világhírű tárgyat.
A vandálok lényegében arra a tényre építenek, hogy az emberek csak akkor veszik észre valaminek az értékét, amikor az már elveszett.
MIT CSINÁLNAK ROSSZUL A VANDÁLKODÓ AKTIVISTÁK?
Annak érdekében, hogy ne váljon vandállá, az embernek le kell győznie vegetatív rendszerének primitív reakcióit, és át kell állnia az üzleti kommunikáció módjára.
Tehát tárgyalni kell tudni – méghozzá szigorúan üzleti kommunikáció keretein belül. Ez azt jelenti, hogy mielőtt valaki megszólal, meg kell értenie, hogy pontosan mit akar közvetíteni a nyilvánosság felé, és melyik hatósághoz kell fordulnia.
Tény, hogy nem elég egyszerűen elmondani a nyilvánosságnak, hogy valaki hogyan szenved és haldoklik, milyen most a környezet állapota. Egy átlagembert mindez nem érdekli. Ezért a követeléseik megfogalmazásakor az aktivistáknak két dolgot kell figyelembe venniük:
- Miért fogják az emberek rosszul érezni magukat, ha meg fog történni (vagy már meg is történt) az, ami ellen tiltakoznak?
- Mit kapnak a megszólított emberek, vállalkozások és szervezetek, ha elfogadják a követeléseiket?
Az aktivistáknak el kell magyarázniuk, hogyan fog javulni a célközönség élete, és pontosan mit kell tenniük ennek érdekében, hogy ez megvalósuljon. Rongálás egy cél elérése érdekében, zsákutca. Ezzel mindenki csak veszít.
Win-Win stratégiára kell törekedni, ahol a tárgyaláson mindenki nyer.
EZ IS ÉRDEKELHET: Miért rohan az idő?
