…. ne az idős szüleidét
Ha azon kapod magad, hogy már elmúltál 40, de még mindig alárendeled magad anyukád, vagy apukád akaratának, és kizárólag csak az ő problémáik megoldásával vagy elfoglalva, akkor rossz hírünk van számodra: nem lesz könnyű az elválás…
„Újra úgy érzem magam, mint egy rossz gyerek”
„Ahogy öregszem, a szüleim egyre több figyelmet követelnek tőlem” – mondja egy 45 éves férfi. „Azt akarják, hogy minél több időt töltsek náluk, hogy minden hétvégén fuvarozzam őket ide-oda. Ha orvost hívnak, akkor nekem is ott kell lennem. Ha egyszerűen nincs időm, vagy elfelejtem felhívni őket este, akkor anyám könnyek közt drámázik, hogy már senki sem törődik velük. Két gyerekem van, lassan már unokáim is lesznek. 10 éve elváltunk a feleségemmel, de azóta sem nősültem újra.
A szüleim mellett megint egy rossz kölyöknek érzem magam, akinek minden alkalommal bizonyítania kell. Amikor lakást vettem, nem azt a környéket választottam ami tetszett, hanem ami közel van hozzájuk. Nem mehetek el nyaralni úgy, hogy ne neveznének önzőnek. Egyáltalán semmilyen hobbim nincs, mert nincs rá időm. Megvannak győződve róla, hogy ha már felneveltek, akkor most az ő életüket kell élnem, aztán ha még marad időm, akkor majd a sajátomat.
Néha besokallok és durván beszélek velük, de aztán persze bocsánatot kérek. Ijesztő kimondani, de néha arra gondolok, hogy bárcsak vége lenne már mindennek…”
EZ IS ÉRDEKELHET: Van-e köze a szülőnek ahhoz, milyen emberek leszünk?
Maradj a komfortzónádban
Valószínűleg sokunknak ismerős ez a helyzet. Olyan érzés, mintha az életkor előrehaladtával a szüleink saját gyermekeink lennének: gyermeki szeszélyekkel, egoizmussal és azzal a vággyal, hogy az egész világ körülöttük forogjon.
Két lehetőség van:
- mindent úgy folytatni tovább, ahogy eddig,
- vagy megváltoztatni az életünk.
Az első esetben a komfortzónánkban maradunk, de ha a másodikat választjuk, akkor fel kell készülnünk arra, hogy a szüleinkkel való kapcsolatunk, már soha nem lesz a régi.
Tegyük fel, hogy az első lehetőséged választjuk:
Előny: minimális változások, és nincsenek feszültségek
Hátrány: akarathiány, ezért nem teszünk semmit annak érdekében, hogy ne legyünk manipulálva. Így csak az marad, hogy beletörődjünk a helyzetünkbe és megtanuljuk elfogadni azt olyannak, amilyen.
Vagy megpróbálhatunk tárgyalni a szülőkkel, és olyan életvezetést kialakítani, amely mindenki számára kényelmes. A lényeg, hogy ne csak szavakban értsünk egyet velük. Ugyanakkor legyen egy menekülőút, ahol pozitív energiákat gyűjthetünk. Ez lehet valamilyen motiváló cél, vagy hobbi.
Három lépés a célig
Ha nem bírjuk tovább, akkor lázadjunk. Nehéz lesz, mert a köztünk lévő kommunikáció, a viselkedés, a kapcsolatotok milyensége évtizedek alatt alakult ki. És a változás mindannyiunk számára a komfortzóna elhagyása. De ne adjuk fel félúton, és folytassunk nyílt párbeszédet a szülőkkel.
Az első dolog, amit tegyünk meg, az az, hogy határozzuk meg, hogy milyennek szeretnénk látni az életünket.
Ezután azon kell elgondolkodni, hogy milyen hiedelmek, attitűdök és manipulációk akadályoznak meg abban, hogy elérjük a vágyott életet. Valószínűleg az első pont, az idős szüleinktől való félelem lesz, a bűntudat, vagy hogy már késő változtatni. Valójában ez a valóság torz felfogása.
El kell választani a valóságot az illúzióktól és a káros attitűdöktől. Készüljünk fel arra, hogy a változás határozott cselekvést igényel, amit meg kell tennünk.
Természetesen senki sem kér arra, hogy mindent rúgjunk fel. Határozzunk meg három lépést a cél felé, aztán ha kész, akkor jöhet a következő három, stb.
A legnehezebb rész
El kell magyaráznunk a szülőknek, hogy az életünk csak a miénk. A probléma az, hogy akárhány évesek is vagyunk, még mindig gyerekként kezelnek. A szülők megvannak győződve róla, hogy joguk és kötelességük még mindig az életre tanítani és engedelmességet követelni tőlünk.
Világos személyes határokat kell felállítanunk, és a kapcsolatot felnőtt/felnőtt formátumba hozni. Ez az a formáció, ahol mindenki felelős a saját életéért és a tetteiért. És nem engedi meg senkinek, még a szülőknek sem, hogy átlépjék a határt.
Ehhez viszont nyílt párbeszédet kell kezdeményeznünk. Beszélni kell a vágyainkról, arról, hogy szeretnénk élni és milyen támogatást várunk el a szülőktől. Ha már olyan korban vannak, hogy úgy látjuk, nehéz lesz önállóan megbirkózniuk a hétköznapokkal, akkor keressünk kompromisszumokat. De a szülőknek meg kell érteniük, hogy nem kötelezhetnek arra, hogy állandóan velük legyük. Az évek nagyon gyorsan elillannak és egyszerre csak rádöbbenünk, hogy csak mások szolgálunk és nem is élünk.
EZ IS ÉRDEKELHET: Mérgező szülők
