2021/07/25

Az évben 365 nap van, annak napi 24 órája. De hány gondolat fut át rajtunk ennyi idő alatt? Mennyi hír, gond, öröm? Négy szakértő elmagyarázza nekünk, hol a valóság és hol az illúzió, miért rohan olyan gyorsan az idő, és az időfelfogásunk miért mindig szubjektív.

Gyerekként a három hónapos nyári vakáció örökkévalóságnak tűnik. És amint felnövünk, egész évek telnek el egy szempillantás alatt. Az idő azonban önmagában nem változik, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk. Akkor miért változik ennyire az idő hosszának érzékelése?

AZ IDEGTUDÓS VÉLEMÉNYE

Egy időben élünk biológiai időnkben és egy számunkra fontos eseményhez kapcsolódó időben. Az agyunk hibás, mert egy összetett intellektuális probléma megoldásakor koncentrált állapotot hoz létre.

Ilyen pillanatokban úgy tűnik, hogy az idő szünetel: A limbikus rendszerünk, az érzelmek, viselkedés központja ideiglenesen kikapcsol. Nem érzékeljük a körülöttünk lévő világot, mivel az agykéreg csak a létfontosságú jelek átengedését teszi lehetővé.

De az erős érzelmek is megállíthatják az időt. Amíg egy szeretett emberre várunk, a percek órákká változnak, de amint megjelenik, eltűnik az idő érzése. A „mechanizmus” ebben az esetben más ‒ a limbikus rendszer aktívan részt vesz, amely hatalmas mennyiségű hormont termel, amely szó szerint megrészegít bennünket.

Talán az időmúlás sebességének szubjektív változása összefügg életünk ritmusának változásával.

Megfordítottuk a pihenés és a tevékenység időtartamát: most télen dolgozunk, nyáron pedig pihenünk. De az ilyen változások alkalmazkodást igényelnek, ami a stressz szintjének növekedését jelenti.” A stresszhormonokat, (a kortizolt és katekolaminokat) a test egyre aktívabban termeli, és arra kényszerítenek bennünket, hogy folyamatosan rohanjunk, és érezzük az időhiányt.

Ráadásul az elménkben lezajló idő az életkorral felgyorsul. Minél idősebbek vagyunk, annál gyakrabban fordulunk a múlttal kapcsolatos emlékek és gondolat felé ‒ lerövidítve ezzel a jelen időtartamát.

Természetesen az idegtudomány nem képes leírni és megmagyarázni az idő érzékelésének szubjektivitását, de legalább lehetővé teszi annak összetettségének megértését.

EZ IS ÉRDEKELHET: Utálok várni! Türelmetlen vagy, itt a megoldás

A PSZICHOANALITIKUS VÉLEMÉNYE

Az idő gondolata a felnövekedés során alakul ki. A gyermek fokozatosan tanulja meg, hogy van múlt és jövő, ezzel a jelen észrevehetően csökken.

A legfontosabb ugrás a serdülőkorban következik be ‒ a csalódottság a meg nem valósult gyermekkori elvárások miatt. A tinédzser rájön, hogy soha nem lesz belőle lovag, vagy hercegnő. Ettől a pillanattól kezdve az idő áramlása felgyorsul.

Időnk megtalálásához szükségünk van belső határokra, amelyeket gyermekkorban fektetünk le, és ez lehetővé teszi, hogy ne éljünk át túlzott szorongást, ha vágyainkat nem tudjuk összekapcsolni az élet valóságával.

Bizonyos értelemben párbeszédbe lépünk az idővel, meghatározzuk magunkat benne, megtöltjük az elvont kaotikus időt saját értelmünkkel és tartalmunkkal. Fontos, hogy a személytelen idő személyessé váljon, és akkor tudatosan és örömmel éljük meg annak minden percét.

A NEUROFIZIOLÓGUS VÉLEMÉNYE

Nincs olyan agyi szerkezet, amely felelős lenne az idő érzékeléséért. Az idő felfogásának mikéntje természetesen inkább pszichológiai kérdés. Egy személy nem képes objektíven mérni az idő lefolyását.

David Eagleman idegtudós kísérleteket végzett, különböző alanyoknak mutatott be képeket. Néhányuknak már ismerős fotókat mutattak, más résztvevők pedig először látták azokat.  Ezután Eagleman megkérdezte, hogy az alanyok mennyi ideig nézték a képeket.

Kiderült, hogy szubjektív érzéseik szerint az alanyok sokkal hosszabb ideig nézték az ismeretlen képeket, miközben a képeket ugyanannyi ideig mutatták meg nekik, mint a már ismerteket.

Nyilvánvaló, hogy minél többet foglalkozik az agy új információk feldolgozásával, annál szubjektívebben lassabban halad az idő. Éppen ezért 10 éves korig a gyermekkor nagyon feszített, a serdülőkor és a fiatalság tíz éve olyan rövid, és a többi év pedig olyan röpke.

AZ ANTROPOLÓGUS VÉLEMÉNYE

A különböző kultúrák képviselői eltérően élik meg és strukturálják az időt. A tanzániai Datoga pásztoroktól pontosan megtudhatjuk, milyen körülmények között születettek, de felesleges megkérdezni a születési dátumot. Korukat sem ismerik, csak csoportnak tekintik magukat: gyermek, tinédzser, fiú, szülő, nagyapa.

Körülbelül megegyeznek a találkozó időpontjában: „hajnalban”, „délben”, „amikor besötétedik”. A fontos események (például esküvők) időzítése egybeesik az évszakkal – amikor elkezdődnek az esőzések, a száraz évszak kezdetén… További pontosítás következik: az ünnepség teliholdkor, vagy „amikor a hold teljesen fogy”.

Az európai értelemben vett idő nem fontos számukra, és senkit sem bosszant, ha az esemény néhány órával később kezdődik. Mindenki békésen várja, és nem érti, hogy mi európaiak miért vagyunk ilyen türelmetlenek.

A pontosság azonban az ipari kultúrákban is eltér, így az óra megléte még nem biztosítja az egyezmények tiszteletben tartását. Latin-Amerikában, Észak-Afrikában vagy a Közel-Keleten másfél órás késés elfogadható. A várakozó pihen, kávét iszik, könyvet lapozgat vagy zenét hallgat.

Ezzel szemben Németországban, Svédországban vagy Hollandiában néhány perc késés már udvariatlanság.

EZ IS ÉRDEKELHET: 5 mítosz a társfüggőségről

via

Cimkék:

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás