2021/06/13

Miért van szükségünk a bűntudatra és meg tudunk-e szabadulni tőle?

Úgy tűnik, hogy sok kérdésre a választ sokkal nyugodtabban kezeljük, mint mondjuk anyáink és nagymamáink generációja. Ez azt jelenti, hogy fokozatosan megszabadulunk a bűntudat érzésétől? Nem.

Most ezen meg fogsz meglepődni! – mosolygott a barátnőm, amikor mesélte, hogy tíz év házasság után megtudta, hogy éveken keresztül a férje szeretőt tartott. Én felháborodtam, de beszélgetőtársam csak mosolygott.

A csalás nem sokat számít egy pár kapcsolatában, ha a másik nem szenved emiatt, vagy egyáltalán nem tud róla.

A hűtlenség, valamint a nyitott kapcsolatok, a szexuális “túlzások” és az élet ezen aspektusaihoz kapcsolódó tilalmak miatt ‒ amelyek korábban egész generációkat traumatizáltak ‒, mára kevésbé érezzük magunkat bűnösnek.

EZ IS ÉRDEKELHET: A nőknek nagyobb a bűntudatuk, mint a férfiaknak

ÉLJ ANÉLKÜL, HOGY VISSZATEKINTENÉL

Érzéseink összefüggenek a társadalomban elfogadott értékekkel. Tehát a totalitárius rendszer szigorú tilalmakat szabott a szexualitás megnyilvánulására és megvitatására.

A társadalomban bekövetkezett változásoknak köszönhetően belső határaink rugalmasabbá váltak, szabadabbnak érezzük magunkat, többek között az intim kapcsolatokban is. Elég az internetre belépni, hogy megbizonyosodj arról, hogy most már lehetséges, szó szerint minden megengedett és hozzáférhető, bármilyen fantázia megvalósítható.

A bűntudat érzését a környezet normái és szabályai “aktiválják”, amelyben élünk.

A bűntudat érzése az egyik legősibb emberi tapasztalat (mint a harag, szégyen, érdeklődés, meglepetés, félelem, félénkség …), ez része mentális életünknek. Csak néhány, bizonyos mentális zavarokkal küzdő ember veszítette el ezt az érzést. A bűntudatot a környezet normái és szabályai “aktiválják”, amelyben élünk. De minden korszaknak megvannak a maga viselkedési normái, saját tabui, saját értékei.

A XIX-XX. század közepén sok családban népszerűek voltak az ijesztő történetek arról, hogy „hová vezet a maszturbáció”, szó esett a pornográfia, az orális szex és más szexuális „perverziók” erkölcstelenségéről.

Talán még most sem vagyunk hajlandók beszélni intim életünkről – „igen, maszturbálok”, „igen, jobban szeretem az anális (orális) szexet” -, de határozottan felhagytunk azzal, hogy ezeket a preferenciákat természetellenesnek, veszélyesnek, botrányosnak nevezzük.

A gyerekek önkéntelenül is reprodukálják a felnőttek hozzáállását a testükhöz, a szexhez, önmagukhoz. A jelenlegi 30 éveseket pedig nagymamák nevelték, akik a szexuális forradalom előtt nőttek fel. Ezek után nehéz elképzelni, hogy a modern gyerekek mivel fognak szembesülni felnőttkorukban, mely normák be nem tartása fog bűntudatot ébreszteni bennük. Mindenesetre a szexuális kísérletek már nem zavarnak minket.

REJTETT MECHANIZMUS

De miért kellene bűnösnek lennünk egyáltalán? Honnan származik bennünk lévő fájdalmas bűntudat?

A pszichoanalízis alapítója, Sigmund Freud úgy vélte, hogy az erkölcs, beleértve a bűntudatot is, az Oidipus-komplexuson alapszik. Bármely korai gyermekkorban a gyermek rivalizál az anyjával vagy az apjával, és harcba kezd szerelme tárgyáért. Az érzések ambivalenciája: “utálom azt akit szeretek, és ki akarom őt iktatni”, ez a “rossz vagyok” érzést váltja ki, ami a bűnösség érzéséhez vezet.

Ez egy természetes életszakasz a gyermek életében, amely lehetővé teszi számára, hogy azonosuljon egy azonos nemű szülővel, hogy a rivalizálásból a hasonlóságok felé tudjon lépni. A gyermek fokozatosan kezd jobban bízni magában és a szüleiben. Ebben az esetben nem lesz oka arra, hogy megvédje pszichéjét a rossz gondolatoktól.

De ha a kapcsolat a szülőkkel másképp alakul, és nincs lehetőség arra, hogy bízzon önmagában és szüleiben, akkor a gyermeknek meg kell küzdenie a “neurotikus bűntudattal”.

Általános vélemény, hogy a túl szigorú szülők megerősítik a gyermek bűntudatát.  A negatív érzések nagyon korán kezdődnek: még a csecsemő is mérges, dühös vagy tehetetlen.

A szerető, humánus családdal körülvett gyermekek is tudják, mi a bűntudat. Ez az érzelem egyetemes, ez a lelkiismeretünk, erkölcsünk vagy a „Szuper-Én” alapja, ahogy Freud ezt a személyiségszerkezetet nevezte. Pl. egy gyermek fél valakit megsérteni, ezért agressziót érez. Ha nem tudja megmagyarázni magának, miért és kire haragszik, akkor magát fogja hibáztatni. Ezenkívül a gyerekek könnyen fantáziálnak és eltúloznak.

EZ IS ÉRDEKELHET: Magas vagy alacsony az önértékelésed?

ÚJ SZABVÁNYOK

Azokat a tudattalan belső mechanizmusokat, amelyek gyermekkorban a bűntudat kialakulásához vezettek, felnőttkorban súlyos külső követelmények szabják meg. Képtelenség tökéletes lenni – a XXI. század elejének ezt a jelenségét, Gilles Deleuze filozófus azzal magyarázza, hogy a “kontroll társadalmába” csúszunk.

A nagyvállalatok világában az utánzás ösztönzőjeként, bevezették a kibékíthetetlen rivalizálást: kiváló motivációs eszköz, amely valójában szembeállítja az embereket egymással és megosztja.

Bűnösnek érezzük magunkat, mert mások azt mondják nekünk, hogy bűnösök vagyunk. Nem mehetsz el akkor nyaralni, amikor akarsz, nem betegedhetsz meg, mert nem hagyhatod cserben a kollégákat…

Mindent tökéletesen kell elvégezni, és minden nap egyre többet kell elvégezni – ez a két meggyőződés, amelyet a nagyvállalatok vezetése kihasznál. Fiatal alkalmazottjaik az irodában “laknak”, és közvetlenül utána – futópad az edzőteremben, hogy elveszítsék plusz kilóikat, hogy formában legyenek. A gondos testápolás szintén normává vált. Valamint a sport, keleti filozófia, egészséges életmód …

Nehéz megkülönböztetni a bűntudatot és a szégyent.  Aki szégyenkezik, azt más emberek véleménye vezérli. Szégyelli például, hogy kövér (úgy tűnik, hogy mindenki elítélően néz rá), ugyanakkor bűnösnek érzi magát, mert nem tesz ellene semmit, bár semmi kifogása nincs saját megjelenése ellen.

IRREÁLIS TÖKÉLETESSÉG

Hogyan tudunk megbocsátani magunknak egy jelentéktelen hibát is, ha erős bennünk az az elképzelés, hogy tökéletesnek kell lennünk.

Amikor önmagunk ideálját állítjuk szembe a valódival, mindig veszítünk.

Egy ilyen „veszteség” esetét a 35 éves Margarita írja le: „Most már magam is megértem, milyen hülyeség volt: egy nyáron utoljára hagytam el az irodát, és már a házam közelében eszembe jutott, hogy nem kapcsoltam ki a légkondicionálót. Képzelve, hogy egész éjjel működni fog, és az első, aki bemegy dolgozni, igazi hűtőszekrénybe kerül, teljesen leizzadtam… Ezután azért mentem vissza, hogy ne szenvedjek egész éjszaka a bűntudattól.”

Akkor most ki a hibás? Alapvetően – a saját tökéletlenségünkben: nem vagyunk mindig boldogok, keményen vagy rosszul dolgozunk, rosszul neveljük gyermekeinket, nem törődünk eléggé egészségünkkel és szépségünkkel. Bűnösnek érezzük magunkat, mert mások azt mondják, hogy bűnösök vagyunk. Soha nem leszünk mentesek a bűntudattól, de hatalmunkban áll ellenállni.

EZ IS ÉRDEKELHET: 8 féle lelki terror egy narcopatától

via

Cimkék: ,

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás