A múlt soha nem véletlenül jelenik meg az emlékezetünkben.
Patrick Estrade több mint húsz éve tanulmányozza az emlékeket, több könyvet írt e témában. Az emlékek személyiségünk öntvényei, bizonyítják, hogy létezésünk egyedi. Olyan múltbeli pontok ezek, melyekre később támaszkodhatunk. Egyéniségünk lenyomatai, felfedik mi bennünk a sajátságos: hogyan élünk, mitől félünk, milyenek a kapcsolataink másokkal. Tükrözik életmódunkat és tehetségünket. Patrick Estrade az „Emlékek, amelyek vezetnek minket c. könyvében felvázolja elméletét az emlékekről.
Befolyásolják sorsunkat
„Annyira hozzászoktunk, hogy a jövőbe nézzünk, hogy közben nem figyelünk arra, ami körülöttünk van.” Az emlékek természetesnek és hétköznapinak tűnnek számunkra.
Kevés szakember tanulmányozza az emlékeket, talán azért, mert nem vagyunk tisztában a jelentésükkel és nem tudjuk, milyen hatalommal rendelkeznek. Az emlékek az alap, a talaj, amelyen egész életünk során járunk. Befolyásolják döntéseinket és ezáltal sorsunkat, és bizonyos értelemben még irányítanak is bennünket.
EZ IS ÉRDEKELHET: Miért olyan magányos ez a generáció?
Az emlékek érzelmeink barométere
Az emlék, belső pszichológiai állapotunk barométere. A szomorú hangulat szomorú emlékeket idéz elő, a szorongás érzése arra késztet bennünket, hogy emlékezzünk a már megtapasztalt szorongásra.
Azok, akik azt állítják, hogy nincsenek emlékeik, tévednek: az elfeledett dolgok nem vesznek el, hanem csak az agy mélyén tárolódnak el. Az emlékezetbe vésődnek az eseményt kísérő érzelmek erőssége miatt, de sok múlik azon, hogy sikerült-e értéket adni nekik. Mindent, amit megtapasztalunk, a múló benyomástól a nagy gyászig, a memóriánk „merevlemezén” rögzül. Ezért mindig készen állnak arra, hogy eszünkbe jussanak.
Az emlékek kissé hasonlítanak a halakhoz: némelyik a felszín közelében úszik és jól látható, míg mások pedig a mélyben maradnak. Nem látjuk őket, de ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ott: készen állnak hogy a felszínre jöjjenek, és ez előbb-utóbb biztosan be is következik.
A tudattalannak van egy jól működő rendszere, amely csak azokat az emlékeket hozza felszínre, amelyek fejlesztéséhez most éppen szükségünk van és csak azokat, amelyek feldolgozásával meg is tudunk birkózni. Óvatosság szükséges ahhoz, hogy ne szakítsuk be az emlékekhez vezető ajtót. Ha nem fedik fel magukat nekünk, az azért van, mert valószínüleg még nem vagyunk felkészülve rájuk.
Jönnek, hogy megszabadítsanak bennünket
Mikor a sok rossz emlék mellett a szép emlékek jelennek meg a memóriában, az olyan, mint a napfelkelte, amikor a köd megszűnik és a táj kinyílik előttünk. Ezért fontos, hogy a rossz emlékek „szavakká váljanak” és „elrejtsük őket” valahol. Írd le őket egy darab papírra, tedd borítékba és rakd el valahová.
A jó emlékeket ápolni kell. Feltöltik egész lényünket, táplálnak minket, bizsergetnek, néha még aludni sem engednek.
Megváltoztatják a múlthoz való hozzáállásunkat
Az emlékek segítenek jobban megérteni a jelent, helyreállítani a saját múltunkat és folytatni történelmünket, gazdagítani és teljesebbé tenni személyiségünket. Az emlékek keresését úgy lehetne leírni, mint egy általános takarítást a lakásban. Le kell törölni a port, meg kell szabadulni a felesleges dolgoktól – miközben néha ráakadunk egy-egy rég elveszettnek hitt dologra is. A megtalált emlékekben rejtett energia lapul. Csak meg kell tanulni elfogadni őket és értelmet adni nekik.
HOGYAN KEZELJÜK AZ EMLÉKEKET?
Ápold a jót
A jó emlékeket nevezhetjük „emlékezetünk kertjének”. És ha ez így van, akkor életben kell tartani őket, csakúgy, mint a virágokat. Rendezhetsz emlékezős estéket barátokkal, vagy újra felveheted a kapcsolatokat iskolai, egyetemi barátokkal.
Adj túl a rosszon
Ne próbálj meg megszabadulni még a legkellemetlenebb, legfájdalmasabb, legnehezebb, vagy legzavaróbb emléktől sem. Ne próbáld meg őket elfelejteni, mert ez azt jelenti, hogy megtagadod, kitörlöd életed egy részét. Írd fel inkább egy darab papírra, és kérj meg egy hozzád közelálló embert, hogy rakja el neked valahová. Örökre.
EZ IS ÉRDEKELHET: A buta embernek fogalma sincs róla, hogy buta
