2025/05/19

Folynak kutatások arra vonatkozólag, hogy az idősek életminőségét, élethosszát hogyan lehetne emelni. Nem kell túl bonyolult dolgokra gondolni, elég, ha nem mérgesítjük fel idős ismerősünket, rokonunkat. Bár nem tudtuk eddig, de ezzel máris tettünk valami jót az ő egészségükért. Hát lássuk, hogy is van ez.

Nem minden negatív érzelem szükségszerűen rossz. Valójában, jó irányba is terelgetheti a reakciónkat, viselkedésünket. Ha mondjuk elakadsz egy dugóban, akkor a harag motiválhat arra, hogy keress egy alternatív útvonalat, és ezzel enyhülhet a rád nehezedő stressz hatása. De a harag kevésbé hasznos akkor, ha ugyanebben a helyzetben vagy, de képtelen vagy menekülőutat találni. Ekkor érzed úgy, hogy mindjárt felrobbansz az idegtől, mert tehetetlen vagy.

Az érzelmeinknek fiziológiai hatásai is vannak. A kortizol (antistressz hormon) szintjének növekedése a véráramban befolyásolhatja az egészségünket. A Pszichológia és öregedés c. tanulmány rámutat, hogy ha egy idős ember sokat mérgelődik, akkor ez összefüggésbe hozható a rossz egészségi állapotával.

EZ IS ÉRDEKELHET: Mi vár ránk öregségünkre?

Ezzel összefüggő kanadai kutatásban 226 ember, 59-93 év közöttiek vettek részt. Először felmérték az egészségi állapotukat, krónikus betegségeiket, szív- és érrendszeri problémáikat, esetleges cukorbetegségüket. A résztvevők kérdőíveket töltöttek ki arról, hogy milyen mértékű haragot és szomorúságot tapasztaltak az elmúlt héten során.

A tanulmányhoz a kutatók azt vizsgálták, hogy az idős életkor mennyire van hatással a vizsgált eredményekre. Arra jutottak, hogy a magasabb fokú harag összefüggésbe hozható a 80 feletti idős embereknél a szervezetükben kialakult gyulladással és a rosszabb egészségi állapottal. A szomorúság nem függött össze a rossz egészségi állapottal egyik vizsgált korcsoportban sem.

Ez a tanulmány egy keresztmetszet, mivel egy embercsoportot egyetlen időpontban értékelt.

A negatív érzelmek és az egészség közötti kapcsolat teljesebb megértéséhez olyan tanulmányokra lesz majd szükség, ahol a részvevőket hosszabb ideig követik. A jövőbeni tanulmányoknak figyelembe kell venniük az esetleges egyéb tényezőket pl. érzelmek (pozitív, negatív), depresszió, stressz, személyiség.

Bár ez az új kutatás rámutat az idős emberek érzelmi és egészségi kapcsolatára, de nem tudjuk, hogy vajon a harag okozza-e a gyulladást és az egészségügyi problémákat, vagy az egészségügyi problémáik miatt lesznek az emberek dühösebbek.

Érzelmek és az egész életen át tartó egészség

A negatív érzelmek segíthetik az embereket az élet kihívásainak leküzdésében. Ez a legújabb kutatás azt sugallja, hogy bizonyos negatív érzelmek már eltérő módon működnek, különösen az élet különböző szakaszaiban, ezért ezeket külön kell értékelni.

EZ IS ÉRDEKELHET: Idősek, akik kimozdulnak otthonról, tovább élhetnek

Az idős kort a hanyatlással, veszteséggel, csökkent lehetőségekkel hozzuk összefüggésbe. Ha egy kihívást lehetetlen leküzdeni, akkor az erre adott válasz: a harag, egyáltalán nem lesz hasznos, hanem nagyon is káros, mert egészségügyi problémákhoz vezethet. Ezzel szemben a szomorúság lélektani szempontból alkalmazkodásra képessé tehet, segítve ezzel az idős embert abban, hogy elfogadja a veszteséget és alkalmazkodni tudjon hozzá.

Ezek az eredmények meglehetősen negatív képet adnak az időskori érzelmekről és azok hatásairól. Egy hosszú kutatási sor azonban azt mutatja, hogy az idősek boldogabbak. Amikor 10 éven keresztül vizsgálták az embereket, azt figyelték meg, hogy a pozitív érzelmi tapasztalatok az életkorral együtt emelkednek, majd soha többet nem térnek vissza a fiataloknál megfigyelt szintekre.

Talán emiatt van az, hogy úgy gondoljuk, az életkor növekedésével jár a bölcsesség és a sebezhetőség is. Az a megállapítás, hogy az idősebb emberek boldogabbak az az életkorukból adódó bölcsességgel magyarázható. Ahogy idősebbek leszünk egyre inkább el akarjuk kerülni, vagy csökkenteni akarjuk a negatív helyzeteket, és ezzel a stressz ránk nehezedő hatását. De nem minden negatív dolgot kellene kerülni. A tartós negatív érzelmek esetén az idősebb emberek sebezhetőbbek, mivel több ideig tart az élettani válasz leküzdése.

A negatív érzelmek és sztereotípiák elengedése

Fiatalabb korban az életkorral összefüggő negatív sztereotípiák előrevetítik az Alzheimer-kór, szív- és érrendszeri problémákat.

Például, ha úgy gondoljuk, hogy az idős ember egészségének hanyatlása elkerülhetetlen, akkor ezzel csökken az esélye annak, hogy az idős ember hozzá tegyen az egészségéhez: mozogjon, vagy rendesen bevegye az előírt gyógyszereit. Ezért kell elengedni a haragot és egyéb negatív érzelmeket, mert csak ez lehet kifizetődő a jövőben.

Fontos, hogy az időseknek lehetőségük legyen többgenerációs közösségekkel való kapcsolatra. Biztosítsunk számukra, hogy a lehető leghosszabb ideig szellemileg és fizikailag is aktívak maradhassanak.

EZ IS ÉRDEKELHET: Te is érzed az időjárás változást a csontjaidban?

„theconversation.com” nyomán

Cimkék: , , , , ,

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás