A fiatal felnőtteket nyomasztó kérdések közé tartozik a társadalmi elszigeteltség és még hogy érezzék a törődést, ehhez jönnek a magas elvárások is.

A legújabb tanulmányok szerint a Millenniumi és a Z generáció tűnik az eddigi legmagányosabb generációnak. Hogy ennek mi lehet az oka, abban még nem tudtak megegyezni a szakemberek: az ember környezete, gazdaság, kapcsolatok, foglalkoztatás (vagy annak hiánya), a pénzhiány. Ez vajon csak ennek a generációnak probléma? Vagy az előzőek is éppen így érezték magukat, mint a mai fiatalok?

EZ IS ÉRDEKELHET: A magány ragadós, hogy tudod legyőzni?

Azt hiszem, egyik ok az lehet, hogy a mai fiatalok nagy része társadalmilag elszigetelt. Nem azért, mert egyedül akar lenni, és direkt kerüli a társas kapcsolatokat. Sokan közösségben dolgoznak, de ennek ellenére nem találnak kapcsolatokat a munkahelyükön kívül. Sok fiatal érzi magát elszigetelve és magányosnak, mert senki magakorúval nem tudja megbeszélni a problémáit, nincsen bizalmasa. Már felnőttnek érzi magát, de mégis nehezen tud kapcsolatba lépni másokkal.

Ezért az elmagányosodásért nem hibáztathatjuk csupán a technikai fejlődést. Nem a szerkentyű miatt nincsenek emberi kapcsolataik a fiataloknak. Ha valaki így gondolja, ezzel csak a helyzetet egyszerűsíti le, és nem keresi az igazi okokat, hozzájárulva ezzel a fiatal felnőttek magányához. Ellentétben azzal a meggyőződéssel, hogy a szociális média tönkreteszi az emberek közötti személyes kapcsolat kialakulását, sokan vigaszt kapnak, megértést másoktól az interneten. Ezzel semmi baj nincs. Szerintem az online kapcsolatok (barátság és romantika) igenis valódi kapcsolatok, csak éppen a fizikai távolság miatt kevésbé kézzelfoghatóak. Az már inkább aggasztó, hogy az emberek hogyan érzékelik az online partnereik, barátaik, ismerőseik életét.

Az emberek csak életük jó történéseit posztolják ki (utazások, munkában előléptetés, régi barátokkal vacsorák, buli), mondjuk ki, hogy a közösségi média jó táptalaja a magamutogatásnak, dicsekvésnek. Bár tudatában vagyunk annak, hogy amit a közösségi médiában látunk, az aligha a teljes igazság a barátaink életéről, mégis mindig hatással van ránk. Akaratlanul is összehasonlítjuk a látott életet a sajátunkkal, mi hol tartunk, mennyire vagyunk lemaradva a baráttól. Számos válaszreakció lehet erre. Vagy megpróbálunk gyors és ideiglenes változtatásokat beiktatni az életünkbe, hogy jobban érezzük magunkat, vagy arra törekszünk, hogy legalább látszólag, a médiában lépést tudjunk tartani társainkkal. Ekkor lép be a képbe, a magány. Ha társadalmilag elszigeteljük magunkat, akkor eltűnik a másokhoz való tartozás érzése, amitől szomorúnak, szorongónak és mindenre alkalmatlannak érezzük magunkat.

EZ IS ÉRDEKELHET: Okos is, vonzó is, de miért van egyedül?

A túlzott célorientáltság is egy ok lehet

Fontos, hogy legyenek céljaink és terveink, amelyeket el kelljen érnünk. De a legtöbb fiatal felnőtt az élet minden szakaszát átmenetiként kezeli a következő szakaszba jutáshoz. Mindig csak a sikereinket üldözzük, és minden lépést gyorsan elvégzünk, hogy minél előbb tovább tudjunk lépni azért, hogy elérjük amit akarunk. Gyorsan, gyorsan, gyorsan. Még akkor is üldözzük a sikereket, ha minden egyes odavezető lépés önmagában is sikeres. Ezért érzi sokszor rosszul magát ez a generáció, ha éppen semmi sem történik. Azt hisszük, hogy a leállás valami rossz dolog, ami eredménytelenséghez vezet és ettől pedig szomorúak leszünk. Nem szeretjük az üresjáratokat, mert azt gondoljuk, hogy milyen klassz dolgokat csinálhattunk volna az eltelt időben. És ez a kettősség okozza feszültséget az emberben.

Az eredmények hiánya is hozzájárul a magányosságunkhoz

Idősebb emberek gyakran hencegnek azzal, hogy „Bezzeg, amikor én fiatal voltam…”. És ezzel a kijelentéssel, a következő generációra azt a terhet teszik, hogy nekik ugyanígy teljesíteni kell. Ők akkor képesek voltak kifizetni az egyetemi költségeiket, két munkahelyen dolgozni és autóra, lakásra spórolni. De azért ne várják már el tőlünk, hogy ugyanezt tegyük. Ezektől az elvárásoktól érezzük úgy, hogy kevesek vagyunk. Még nem érezzük magunkat felnőttnek, mert még nincsenek meg azok a dolgok, melyek azzá tehetnének bennünket. Nincs házunk, nem tudunk naponta háromszor egészségesen étkezni és nincs megtakarított pénzünk. Még nem vagyunk teljesen függetlenek, és hogy egy bizonyos életkorra el kell valamit érni, ez nyomasztólag hat mindenkire. Mindig emlékeztetnek arra, hogy az élet nem verseny, de amikor a környezetedben másként tapasztalod, akkor elég nehéz elégedettséget érezni azzal kapcsolatban, ahol éppen tartasz az életedben.

Hogyan kezelhetjük a magányt?

Ne feledd: ne mérd mások teljesítményét a magadéhoz. Nem vagy egyedül abban, amiken át kell menned az életben és biztos vagyok bene, hogy sikeresen fogod venni az akadályokat. Tudod, mi mindannyian ezt tesszük.

EZ IS ÉRDEKELHET: Tényleg ennyire függnek a mobiltól a fiatalok?

„gulfnews.com” nyomán