2019/08/22

Végül csak elérkezett az a nap, mikor már mindketten nyugdíjasok lettünk. 10 éve mentem nyugdíjba és azóta vártam ezt a napot, hogy a férjem is csatlakozzon hozzám. Így már együtt tudjuk tölteni a pihenés napjait és azt csinálunk, amit szeretünk.  Új lakásba költöztünk a városközpontba, ahol rengeteg időt töltünk együtt… talán túl sokat is. Dédelgetett vágyam volt a nyugalomban eltöltött reggeli, a „mi” időnk, de ezek a reggelek egyáltalán nem lettek csendesek. A férjem már reggel 5-kor felkel és egyfolytában nyüzsög azért, hogy valakinek elmondhassa azt a fontos információt, hogy mit csinált amióta hajnalban felkelt.

Annyira hiányzik neki, hogy csináljon valamit, hogy kitalálta a háztartás megreformálását. Amit eddig én csináltam, azt most elhappolta előlem. Most, hogy már nem tudja levezetni az energiáit az irodában, itthon teljes letámadásba ment át. Nyilvánvaló számára,  hogy eddig nem jól szerveztem meg a napom. Mivel a papír mindent elbír, ezért csinált egy „én listám”, „te listám” táblázatot, abba beírja és azon ellenőrzi is a feladatokat. Én bőszen használom a radírt, miután felkerültek feladatok a listámra. Ha meg a lakás kitakarításáról van szó, akkor szinte már mániákusan viselkedik. A kanapét darabjaira szedte, a feje tetejére fordította és úgy porszívózta ki.  Nos, ez már általános lett nálunk.

EZ IS ÉRDEKELHET: Az élet nem ér véget 50 évesen

Hála Istennek azzal tisztában van, hogy ő csak egy betolakodó a konyhámban. Ez az én felségterületem volt és marad is. A tojás főzés az ő tudománya, ennyire futja csak neki a konyhaművészet. Sajnos a takarító csápjai megtalálják az utat a konyhai fiókokhoz is. A minőség ellenőrzők királya megnézi, hogy hatékonyan elvégzem-e a munkám. Ezután már örömmel fogadja a finom ételeket.

Az a nap a kedvence, mikor a szelektív szemetet viszik el. Az ő feladata lett a palackok, műanyagok, papírok válogatása. Mint egy parancsnok, aki irányítja a csapatait. Aztán visszavonul a foteljébe, ahol szerinte gyakorolja, hogy kell lazítani. Ez kb. 20 percig tart. Gondolom a feleségek boldogok lennének, ha férjük ilyen hasznos tevékenységeket végezne. Természetesen nagyra értékelem mindazt amit csinál… de a napi rutinomat teljesen feje tetejére állította.

Természetesen alkalmazkodnunk kell egymás napi programjához. Biztos nem vagyunk ezzel egyedül. A 60-73 éves nyugdíjasok között végzett felmérés szerint, mintegy kétharmaduk azt állította, hogy kihívás volt nekik a nyugdíjas lét kezdeti szakasza. A legnehezebb volt a kollégákkal folytatott napi kapcsolatok hiánya, az új szokások kialakítása, és az új célok meghatározása a mindennapi életükben.

Bár varázs megoldás nincs, de itt van néhány kutatásokon alapuló tipp, melyekkel a nyugdíjasok újra tudják gondolni a kiérdemelt szabadságot:

  • Találj magadnak új érdeklődést

Próbálj ki olyan dolgokat, amik korábban érdekeltek, de eddig nem volt rá időd. Állíts magad elé kihívásokat. Gondold végig mit tehetsz meg és mit nem. Próbálj meg valami hangszeren játszani, tanuld meg hogy kell. A zenetanulás által az agyi funkciók nőnek és a memória is javul, mivel a zenetanulás során az agy minden részét használja. Ezt igazolhatom. Idős emberként tanultam meg zongorázni és annyira megdolgoztatja az agyat, hogy a férjem azt mondja, hogy „füst jön ki a fülemből” amikor leülök játszani. Ha a kihívást nem számítjuk, akkor a zongorázás megtanulása nagy megelégedéssel is jár. A legfontosabb, hogy megtaláld azt, amit szeretsz és csináld rendszeresen, legyen az sport, zene, kézimunka, barkácsolás, keresztrejtvény fejtés, olvasás. Kutatók szerint, azok az idősek, akik nyugdíj után aktívak maradnak, azok pszichésen is jobban karban tartják magukat.

EZ IS ÉRDEKELHET: Az egészség kulcsa a vidámság

  • Párként szórakozni

Törekedni kell a közös szórakozás megtalálására és megtartására, hogy ezzel fejlődjön a két ember kapcsolata. Tanulmány szerint, ez az elfoglaltság a legtöbbször az utazás, kirándulás. Új hobbinak fel lehet venni a közös időtöltések közé a főzést, túrázást, madármegfigyelést, kertészkedést stb.

Én lehet, hogy elzavarom a férjem a konyhából, de azért azt szeretném, ha együtt csinálnák egy kis konyhakertet… ezzel a párom az összes energiáját a kert építésébe adja és békén hagy, így nyugodtan tudom megfőzni a kerti munka gyümölcsét.

  • Önkéntesség

Az önkéntesség nem csak visszavezet a közösségbe, hanem segít új társadalmi kapcsolatok kialakításában is. Kutatók úgy találták az öregedés vizsgálatában, hogy aki az elmúlt év során legalább 200 órát (heti 3-4 órát) önkéntes munkát vállalt, náluk növekedett a pszichés egészség, ellentétben azokkal akik a négy fal között éltek. A magas vérnyomás kialakulása is  kevésbé veszélyeztette a közösségben tevékenykedők egészségét.

  • Légy türelmes

A nyugdíjazás nem olyan, mint egy ugródeszkáról leugrani a medencébe. Ez egy folyamat, időbe telik a belerázódás. Az évek során megtanultam, hogy akaratlagosan irányítsam hogy töltsem el az időmet, hogy valamiféle hosszú távú és fenntartható irányba vezessem az életem… és ne csak elfoglaljam magam és eltöltsem valahogy az órákat.

Ez egy teljesen új világ, amit fel kell fedezni, amiben van szabadság, kihívás, amiben jól kell érezned magad. A férjem és én kényelmes ritmusba belerázódtunk a hétköznapokba, amikor együtt vagy külön töltjük az időnket. Sokkal szórakoztatóbb, ha együtt fedezzük fel a környezetünket. Csak attól a fehér papíron lévő táblától megszabadulhatnék valahogy…

EZ IS ÉRDEKELHET: 10 dolog amit nem vársz, de az öregedés elhozza

„livingbetter50.com” nyomán

Cimkék: , , , ,

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás