2019/01/23

Egy kicsit részletesebben a manipulátorokról. Hogy ismerheted fel hogy miért manipulálnak és mi a manipulátor taktikája.

Mindannyian szeretnénk elérni a céljainkat, de a manipulátorok ehhez rejtett módszereket használnak. A manipuláció egy módja annak, hogy közvetett, megtévesztő, vagy visszaélő taktikával titokban befolyásoljanak valakit. A manipulátor jóindulatúnak, barátságosnak, akár hízelgőnek is tűnhet, mintha az illető igazán aggódnak érted, de valójában az történik, hogy olyan hátsó gondolatai és tervei vannak, amit ilyen eszközökkel szeretne elérni. Más esetekben az eszköz a burkolt ellenségeskedés és mikor már goromba módszereket használ a manipulátor, akkor azzal a célja a másik ember feletti hatalom megszerzése. Lehet, hogy először fel sem ismered, hogy megfélemlítettek.

Ha úgy nőttél fel, hogy folyamatosan manipuláltak, akkor észre sem fogod venni, hogy mi történik veled, mert minden helyzet ismerősnek tűnik. Lehet, hogy mélyen kellemetlenséget, vagy haragot érzel a manipulátor  iránt, de az kellemes, megnyugtató szavaival, vagy éppen a bűntudatod felébresztésével, szimpátiáddal játszadozik, és ezzel elfojtja a védekező ösztöneidet.

EZ IS ÉRDEKELHET: Segítség, manipulálnak!

Manipulatív taktika

A manipulátorok kedvenc fegyverei: bűntudat keltés, panaszkodás, összehasonlítás másokkal, hazugság, tagadás, ártatlanság-, vagy tudatlanság megjátszása, szemrehányás, vesztegetés, másik személyének aláásása, elbizakodottság, „ajtóba tett láb technikája”, visszafordítás, érzelmi zsarolás, köntörfalazás, felejtés, hamis aggódás, szimpátia, bocsánatkérés, hízelgés, ajándékok és kedvezmények. A manipulátorok gyakran keltenek bűntudatot a másik félben. Negatívan hasonlítanak össze valakivel, és képzeletbeli ismerősökre szájába adja az ő saját véleményét amit így vezet be: „mindenki” vagy „úgy gondolja xyz is”, vagy „xyz ezt mondja rólad”. Ilyenkor rá kell kérdezni, hogy konkrétan ki mondta és ha ismered az illetőt, akkor akármilyen kellemetlen rá kell kérdezni, hogy valójában ő mondta-e.

Egyes manipulátorok letagadják ígéreteiket, megállapodásaikat, vagy beszélgetéseiket, vagy vitát kezdeményeznek és téged hibáztatnak, ha valamit nem csináltál meg, vagy nem úgy csináltad meg ahogy az nekik tetszik. Mindezt teszik azért, hogy mindenért te legyél a hibás, sajnáltassák magukat és ezzel elnyerjék más ember szimpátiáját és hatalmat kapjanak. Ez a taktika véget vethet kapcsolatoknak, ígéreteknek vagy megállapodásoknak. A szülők rendszeresen manipulálják a gyerekeket megvesztegetéssel: „Edd meg a vacsorát és akkor kapsz desszertet is.” „Nincs addig videózás, amíg meg nem csinálod a házifeladatod”. De ezzel a manipulációval nem akarnak rosszat a gyereknek.

Az „ajtóba tett láb technika” alkalmazásával olyan cselekedtre bírják rá a gyanútlan személyt, amely után rávehetik olyan más dolgokra, amit valójában ők nem is akarnának megtenni.  Akkor már nehéz nemet mondani egy kérésre, ha már igent mondtál előtte.

A manipulátorok annyira csűrik-csavarják a dolgokat, hogy a végére az sül ki, hogy mindennek róluk kell szólni, az ő panaszukról és ezek után te már csak védekezhetsz. Ha pedig hamis aggódást mutatnak irántad, azt arra használják, hogy aláássák a döntéseid, hogy még a figyelmezető jeleknek se higgy, nehogy meg tudd védeni magad.

EZ IS ÉRDEKELHET: Hogyan bonyolítod túl saját életed?

Érzelmi zsarolás

Az érzelmi zsarolás egy olyan manipulációs forma, amit akár érzelmi erőszaknak is lehetne nevezni. Ez magában foglalja a düh, megfélemlítés, fenyegetés, szégyen, vagy a bűntudat érzését. Hogyha bűntudatot, szégyenérzetet tud elérni nálad, akkor ez jó módszer arra, hogy kétségeid legyenek magaddal szemben és ezzel bizonytalanságban tud tartani. Klasszikus húzás az, hogy megfélemlít fenyegetésekkel, haraggal, vádakkal, vésztjósló figyelmeztetésekkel, mint pl.: „A te életkorodban már nem fogsz senkit kapni, ha most elhagysz engem!” „A fű máshol sem zöldebb”. Vagy amikor áldozatot játszik: „Meghalok nélküled”.

A zsarolók megrémíthetnek haraggal is, és ennek hatására feladod a szükségleteidet és az akaratodat is. Ha ez nem működik nálad, akkor a manipulátor hirtelen megváltoztatja a hangnemét. Te annyira megkönnyebbülsz ettől a hirtelen pozitív változástól, hogy bármibe hajlandó vagy beleegyezni. Felhoz valamit, amitől bűnösnek érzed magad, vagy szégyenkezned kell valami régi dolog miatt, mint pl.: „Elmondom a gyerekeknek xyz-t, ha nem csinálod azt amit én akarok”.

Gyakran bizonyos személyiségzavarokban szenvedők a zsarolók áldozatai pl. a borderline, nárcisztikus emberek, akik személyiségükből fakadóan hajlamosak a félelemre, kötelességtudatra, bűntudatra. Az áldozat fél attól, hogy ellenkezésével feldühíti a manipulátort, ezért úgy érzi, hogy kötelessége betartani a manipulátor kérését, és bűnösnek fogja érezni magát, ha ezt nem teszi meg. A szégyen, a bűntudat, vagy a vád, hogy önző vagy, ezek mind a rendreutasítás eszközei: „Csak magadra gondolsz!” „Nem törődsz velem!”

Függők

A függők (gyógyszer, ital, kábítószer, társ stb.) ritkán magabiztosak. Mondhatnak akármit, hogy csak boldogulni akarnak, vagy hogy csak azt akarják, hogy szeressék őket, de mégis végül a saját fejük után mennek és azt csinálnak ami akarnak. Ez is egy passzív-agresszív viselkedés.  Ez a passzív manipuláció egyik formája, melyet inkább a félelem motivál, mint a rosszindulat. Ahelyett, hogy konfrontációhoz vezető kérdésre válaszolnának őszintén, inkább köntörfalaznak, megváltoztatják a témát, vagy mást hibáztatnak, vagy okolnak, hogy elkerüljék annak a kimondását, hogy tévedtek. Mert olyan nehéz „nem”-et mondani, inkább „igen”-t mond, amit majd panaszáradat követ, hogy milyen nehéz megfelelni ennek a kérésnek. Amikor szembesülnek az igazsággal, akkor a függők nehezen tudják elismerni a felelősséget a mély szégyen miatt. Ezért nem vállalják fel a felelősséget és mást hibáztatnak, kifogásokat keresnek, vagy üres szavakkal kérnek bocsánatot azért, hogy a béke fennmaradjon.

A vonzerejüket használják és hízelegnek, szívességet ajánlanak fel, segítséget és ajándékokat adnak, hogy elfogadják és szeressék őket. Kritikát, bűntudatot és önsajnálatot is bevetnek, hogy elérjék azt, amit akarnak: „Miért csak magadra gondolsz? Soha nem kérdezed meg, hogy segíthetsz-e nekem a problémáim megoldásában. Pedig én mindig segítettem neked”. Az áldozat megjátszása is egy módja a bűntudattal való manipulálásnak.

A függők rutinszerűen tagadnak, hazudnak és manipulálnak azért, hogy leplezzék függőségüket. A partnereik is manipulálhatnak pl. elrejtik, vagy higítják a függő ember drogját, vagy alkoholját. Ők is hazudhatnak, vagy fél igazságokat mondhatnak, hogy elkerüljék a konfrontációkat, vagy korlátozzák a függő ember viselkedését.

EZ IS ÉRDEKELHET: 10 mítosz a nárcisztikus emberekről

Passzív-agresszív

A passzív-agresszív viselkedésű embert is könnyű manipulálni. Ha nem tudsz „nem”-et mondani, akkor muszáj beleegyezned olyan dolgokba, amit nem akarsz megtenni. És ha nem fűlik hozzá a fogad, akkor keresed a kiutat, mondjuk “elfelejted”, vagy direkt elkésel, vagy félgőzzel csinálod meg azt valamit. Jellemzően passzív-agresszív viselkedésmód az ellenérzés kifejezése. „Szándékos” felejtéssel kényelmesen elkerülhető az, amit nem akarsz megtenni és a partnered sem haragítod magadra – mint pl. elfelejted elhozni a tisztítóból a partnered ruháit. Néha ez öntudatlanul történik meg, de a harag kifejezésének egy módja is lehet.

Hogyan kezeljük a manipulátorokat

Az első lépés az, hogy meg kell tudni, ki is a manipulátor. Amikor rájöttél ki az, akkor tudnod kell, hogy ő már rég kiismerte a gyengeségeidet! Tanulmányozd a taktikáját és ismerd meg a kedvenc „fegyvereit”. Ha felépíted saját önbecsülésed, öntudatod, határozott leszel és kitartasz az elveid mellett, akkor meg tudod védeni magad az ártó szándékokal szemben. Ez a legjobb védelmed! Tanulj meg magabiztosnak lenni és állíts fel határokat, aminek átlépése senki számára nem megengedett.

EZ IS ÉRDEKELHET: Mentális betegséggel dolgozni?

„psychologytoday.com” nyomán

Cimkék: , , ,