- születéstől 18 éves korig
- nagykorúságtól 50 éves korig
- 50 éves kortól pedig kezdődik az élet utolsó szakasza
Büszkén visszatekintünk eddigi életünkre
Sokan nagyon kritikusan vizsgálják múltjukat. Nem mindenki érte el 50 éves korára azt, amit fiatalon eltervezett. És pont itt van a probléma: ahelyett, hogy azokra a célokra koncentrálna, amelyeket nem ért el, inkább a sikereket kellene ünnepelnie az 50. születésnapján. Aki maga mögött tudja a fél évszázadot, annak még sok év áll előtte ‒ ezt felhasználhatja új célok kitűzésére, vagy a régi, elérhetetlennek hitt célok megvalósítására. De ez csak akkor lehetséges, ha nem bánkódik az elmúlt fiatalság miatt.A veszteségeket kerüljük és legyőzzük
Ha az 50-es generációt egzisztenciális válság sújtja, annak általában jó oka van. Nem mindig a partner halála a felelős. Gyakran kiderül, hogy az évekig tartó boldog kapcsolat már nem működik. Ez egy komoly probléma sok embernek, akik eddig azt hitték, hogy majd csak a halál választja el őket egymástól. 20-30 év házasság után már gyakran nincs romantikus kapcsolat. Sokkal inkább a meghittség és a tisztelet számít. Ezért nem olyan nagy csoda, hogy az 50-es generációba tartozók között is akad, akik a külön utat választja. És arra a kérdésre, hogy vajon ezek az emberek újra megtalálhatják-e a szerelmet, egyértelműen igen a válasz. Természetes, hogy ők is kereshetnek új partnert maguknak. Nem csak a két ember kapcsolatában jöhetnek változások, hanem a barátokkal és a családdal való kapcsolatba is. Amikor a gyerekek elhagyják a házat és családot alapítanak, szembesülünk az üres fészek szindrómával és az idő múlásával. Ez nagy változás az 50-eseknek. Fontos az élet más dolgaira összpontosítani, legyen az személyes fejlődés, karrier, vagy hobbi. Ezt lehet a barátokkal is csinálni. Úgy tűnik, hogy az embernek egyre kevesebb ideje van a társa számára, ahogy idősebb lesz. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni a kapcsolatok fenntartását és rendszeres ápolását.EZ IS ÉRDEKELHET: Mi lesz ha kirepülnek a gyerekek?
A munka és nyugdíj felé vezető út
Ahogy eléred az 50-et, egyre jobban aggódsz a munkád és a korai nyugdíjazás miatt. Sokan megelégednek azzal, hogy megtartsák a jelenlegi munkájukat és remélik, hogy onnan fognak nyugodtan nyugdíjba menni. Ez sok esetben így is van, de azért vannak kivételek. Sokan szeretnének karriert váltani még ebben a korban is, ha van elég önbizalom és van tartalék ha nem úgy alakulnának a dolgok, ahogy elképzeltük. Jó ötlet a váltás, ha ezzel a munkaidő is csökkenthető. Sokszor vállalnak nyugdíjasok munkát szellemileg és fizikailag nem megerőltető munkakörökben. Ne felejtsük el, hogy a nyugdíjba vonulást nem csak az öregséggel lehet összekapcsolni, hanem egy új eséllyel, hogy ezek után új módon lehet élvezni az életet. Azok a tapasztalatok, melyeket ennyi idő alatt halmozott fel, azok nem fognak elveszni.Minden ember maga alakítja az életét
Az emberek a változásokra általában idegesen reagálnak, az 50-esek viszont örömmel fogadják őket. Nagyon élvezi, hogy 50 felett teljes mértékben alakíthatja az életét.EZ IS ÉRDEKELHET: Az egészség kulcsa a vidámság
„lebensfreude50.de” nyomán