Ekkor álltak fejükre a dolgok
Mária kétségbeesett hívást kapott Johnnytól. Őt és a fiát kirabolták, a fiát fejbe lőtték, és most a lagosi kórházban vannak pénz és iratok nélkül. Sürgősen szükségük van pénzre, és Mária utaljon át nekik a British bankon keresztül, hogy az orvost és az ügyvédet meg tudják fizetni. És természetesen Mária buzgón megtette ezt. Több ezer euróval később rájött, hogy átverték. Pszichológusként elkápráztatott ezeknek a csalóknak a kitartása és hogy olyan hitelesek, hogy mások elhiszik ezt. Szerettem volna megtudni, hogyan működnek, és milyen pszichológiai tendenciákat mutatnak a nigériai csalók, hogy mai napig át tudják verni az embereket.EZ IS ÉRDEKELHET: Mit csináljunk, ha valaki hazudik az online társkeresőn?
A 419-es csalások
A „nigériai” csalások, „419”-es csalások néven is ismert, és a nigériai büntető törvénykönyvre utalnak, mert azok is foglalkoznak velük. E bűntény formát nagyon nehéz felderíteni a hatóságoknak mind Nigériában, mind külföldön. Az áldozatok gyakran nagyon szégyellik az egész ügyet és mire rászánják magukat a cselekvésre, már régen kihűltek a nyomok. Ez a fajta átverés korai formái azok voltak, mikor egy nigériai herceg küldött emailt azzal, hogy kétségbeesetten könyörög azért, hogy valaki segélyeket csempésszen ki az országából. Az egész célja az volt, hogy a külföldi adjon egy bankszámla számot, vagy küldjön pénzt az ügyintézésre hogy a herceg kikerüljön a slamasztikából, amit majd ő egy nagylelkű pénzadománnyal fog meghálálni. Úgy tűnik, hogy ezek a csalások valóban Nigériából indultak el, de most már szinte bárhonnan jöhetnek. Most a favorit, amikor szíriai kormányzati tisztviselőnek adják ki magukat. Mindazonáltal a „nigériai” csalás a mai napig fennáll. A mai 419-es csalók feltűnhetnek a társkereső oldalakon, mint ahogy Maria Grette esetéből láthattuk. A tárház elég széles pl. gazdag árvák azt állítják, hogy szükségük van egy felnőtt szponzorra, vagy a lottó győzteseknek azt mondják, hogy el kell osztaniuk a bevételt másokkal, aztán polgárháborús helyeken a bankokba tett örökségek szintén közösek a jelentkező külföldiekkel. Erika Echelberger 2014-ben riportot csinált az átverés művészeivel, a nigériai csalókkal. Úgy találta, hogy a legtöbb csaló általában hétköznapi ember, pl. egyetemi hallgató, vagy alacsony fizetésű munkát végző ember, akik rájöttek arra, hogy mesés összegeket, akár 60.000 dollárt is évente kicsalhatnak másokból. A legtöbb esetben a kapcsolat létrehozása és a kapcsolattartás után a csalók megváltoztatják céljukat és saját bankszámlájukat és hitelkártya adataikat adják meg. Ők főleg 45-75 éves özvegy férfiakat és nőket keresnek. Úgy gondolkodnak, hogy ez az a korosztály, amelynek már van pénze és magányos, más szóval, könnyű préda. A számítógépes biztonság és a fejlett antivírus szoftverek világában immunisnak gondolhatjuk magunkat. De a 419-es csalás nem a technológiai sebezhetőségeket használja ki. Ehelyett az ember sebezhetőségét használják ki.Az ember sebezhetőségének kihasználása
Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy az idegenek világában éljünk. Az agyunkban azok az emberek, akikkel valaha is találkoztunk, ismerős viselkedésmintákkal jelennek meg. Ezért ismerős tulajdonságokat tulajdonítunk embereknek, akikkel még személyesen nem is találkoztunk, csak leveleztünk. Kapcsolatok – és bizalom – gyorsan kialakulhat az email és közösségi média segítségével. Az ebben rejlő naivitás tesz bennünket áldozattá. Ráadásul a legtöbbünknek a valóságtól távolálló elképzeléseink vannak a jövőnkről – a következő vizsgáink jobban fognak sikerülni, az új munka sokkal jobb lesz mint a régi, és a következő kapcsolat az bizony örökké fog tartani. Továbbá kutatások bizonyítják, hogy általában túlbecsüljük ismereteinket, készségeinket, intelligenciánkat és erkölcsi érzékünket. Másszóval, úgy hisszük, hogy mindenhez értünk és a jó dolgok valószínűleg csak megtörténnek velünk. Az a fajta szerencse, ami Nigériából érkezik, az nem tűnik kedvünkre valónak. Aztán ott vannak a csalók módszerei. Először csak egy ártalmatlan kérdést tesznek fel, hogy felkeltsék a kíváncsiságot, aztán jön valami egyszerű tanács, kérés, pl. hogy milyen látványosság van az országodban. Amikor az áldozatok úgy érzik, hogy csak segítséget nyújtanak egy külföldinek, már horogra is akadtak. Apró lépésekkel kezdi az olcsó kis szívesség megtételétől egészen addig, míg mindent el nem vesz. Tanulmányok kimutatták, hogy ha az emberek nyilvánosan elkötelezik magukat egy cselekvési folyamat mellett, akkor valószínűleg nem fognak visszafordulni, még akkor sem, ha körülmények megváltoznak. Az emberek úgy tűnik nem tudnak ellenállni annak, hogy a rossz döntésekkel vállalt kötelezettséget végigvigyék. Nem csak a rossz döntést kell elfogadni, hanem azt is el kell fogadnunk, hogy veszteségeink soha nem fognak megtérülni. Tehát ha valaki pénzt fektet valami kockázatos ügybe – akár egy piramis játékba, vagy kaszinózik −, úgy gondolja, hogy ha több pénzt költ valamire, akkor legalább a kezdeti veszteségek megtérülnek. Hát nem.Mi történt Maria Grette-vel?
Egy érdekes csavar a történet végére. A nő végül kinyomozta a 24 éves fiatal férfit, − aki azt állította hogy ő „Johnny” – és elment hozzá Nigériába, hogy találkozzon vele. Hihetetlen, de valódi barátságot kötöttek, és végül Grette anyagi támogatást adott „Johnny”-nak, hogy diplomát szerezzen egy amerikai egyetemen. És nem, „Johnny” soha nem küldte vissza a pénzt – az átverése jobban sikerült, mint ahogy azt valaha gondolta volna.EZ IS ÉRDEKELHET: Normális az, ha a gyerekek hazudnak?
„The Conversation” nyomán