Az imposztor-szindróma sok nő számára nehezíti meg az életet. A benne szenvedők számára a száz százalék jelenti a minimumot, a tökéletes az elfogadhatót. Ők olyan gondolkodási láncokat alkalmaznak, amelyek negatívan színezik át a valóságot.

1. Nehogy kiderüljön

Helen az 50. születésnapjára tartott magának egy előadást. Nehezen tudta elmondani, hogy mi volt a célja ennek. – Szerintem, mindenki jobb mit én. Csalónak érzem magam és úgy érzem, hogy ez most már más számára is ki fog derülni. Az emberek szerint jól csinálom a dolgom, de szerintem ez nem így van. Állandóan összehasonlítom magam másokkal. Amiért találkozni akartam veled, az nem az én „híres” születésnapom, hanem mert nemrég dolgoztam egy rendezővel és ahelyett, hogy örültem volna neki, úgy éreztem, hogy mindenkit átverek. Minden igazgatósági tag olyan jó képzett – amilyen én soha nem leszek. Azt hittem jobban értek hozzá, de valójában ez nem így van.

Ahogy hallgattam Helent, rájöttem, hogy ez egy klasszikus imposztor szindróma. Ennek a jeleit (akár 70%-unk is érezheti ezt élete egy-egy pontján). Ezekről lehet felismerni:

• szerinted képtelen vagy a képességednek megfelelően teljesíteni
• úgy érzed, hogy mások túlságosan is túlértékelnek téged
• az elért eredmény értékének csökkentése azzal a megjegyzéssel, hogy „Ezt bárki megcsinálhatta volna”
• Csalónak érzi magát és attól tart, hogy ezt mások is észre fogják venni.

Az imposztor szindrómában szenvedő emberek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ellensúlyozzák azt az érzést, hogy nem elég jók. A több erőfeszítés még nagyobb sikereket eredményez, amitől még inkább úgy érzi, hogy ő csak egy csaló. Ez egy ördögi kör.

Megkértem Helent, hogy végezzen el egy házifeladatot, mielőtt újra munkába kezd. Visszajelzést kellene szereznie legalább hat embertől, olyanoktól, akikben bízik és elismert. Mondják el Helen legnagyobb eredményét, ami miatt csodálják és egy olyan dolgot, amit a saját előnyére tudott fordítani.

EZ IS ÉRDEKELHET: A szorongás nem látszik, de attól az még ott van

2. Honnan jött?

A barátok és a család visszajelzései azt mutatták, hogy Helen meleg, bájos, kedves, ügyes, tehetséges és sikeres, és jobban kellene bíznia magában. Ez a házifeladat nem sokat ért, mivel Helen úgy gondolta, hogy azért mondtak rá jó dolgokat, mert örömet akartak okozni neki.

Frusztrált Helen reakciója és kíváncsi voltam, miből ered az imposztor szindrómája. Az első beszélgetés után úgy láttam, hogy az iskolai végzettség hiánya az alapvető ok. Azt mondta, hogy van három nagyon okos testvére és kettőnek PhD-je van. A család szerint nem Helen volt az a „kimondottan okos” gyerek a családban. 16 évesen lépett be a munka világába és felküzdötte magát igazgatóvá – de ez számára semmit sem jelent, mert ő még mindig azt gondolja magáról, hogy nem „kimondottan okos”.

A második ülésünk után találkoztam a témavezetőmmel, hogy megbeszéljük hogy segíthetünk Helennek. Nagyon csalódottnak éreztem magam. Itt volt ő, a bájos, vonzó és sikeres nő, aki ezt nem tudta értékelni. A témavezetőm egy Carl Jung idézettel öntött belém energiát: „Minden, ami másban idegesít bennünket, az önmagunk megértéséhez vezethet.”

Rájöttem, a segítségem Helennek olyan volt, mintha tükörbe néznék. Azt hittem, hogy már szembenéztem saját alkalmatlannak hitt énemmel, de ezek újra felszínre kerültek. Annak ellenére, hogy felnőttként szereztem az főiskolai végzettséget, de 20 éves koromban lemondtam az egyetemről. A témavezetőm ajánlotta, hogy használjam ezt az információt magamról, mikor Helennel foglalkozom.

3. A szemléletváltás

Egy provokatív kezdéssel nyitottam: − Helen, el kell mondanom valamit. Bár sok éve vagyok tapasztalt tanácsadó, de nincs pszichológiai végzettségem és ezért úgy gondolom, hogy örülnél a csapatom egy másik tagjának. Egyenesen az egyetemről jött és pszichológiai diplomája van.

Helen megdöbbent, aztán felnevetett. – Ne légy nevetséges. Te nagyon tapasztalt vagy, ismert és sikeres. Nem érdekel, hogy lediplomáztál-e 21 évesen!

Egymásra néztünk, mikor Helen észrevette, hogy mit mondott. Ez fordulópont volt számára, és az önleleplezésem a lehető legjobb ötlet volt, amit tehettem. Lehetővé tettem számára a szemléletváltást és hogy a saját helyzetét az én tükrömben viszontláthassa.

Továbbra is együtt dolgozunk olyan viselkedések és gondolkodási minták kialakítása érdekében, amelyek lehetővé tették számára, hogy most már felszabadultan ünnepelhesse a sikereit és eredményeit.

EZ IS ÉRDEKELHET: Hogyan bonyolítod túl saját életed?

„Psychologies UK” nyomán