2018/11/14

A megcsalás az a helyzet, ami több mint kellemetlen, de azért megoldható.

Itt vagyok példának okáért én: 8 hónapig flörtöltem és erős érzelmeket tápláltam egy férfi iránt, miközben azt bizonygatta, hogy egyre boldogtalanabb a barátnőjével. Elegem lett már a bizonytalanságból és kész tények elé állítottam. Vagy csak velem marad, vagy lépjen le. A lelépést választotta.

3 hét telt el, és Valentin-nap utáni napon sms-t kaptam tőle, hogy rájött a tévedésére, szakítani akar a barátnőjével és csak velem akar lenni. A napok múltak, és én egyre idegesebb lettem, hogy még mindig nem dobta ki a nőt. Megint hazudott nekem arról, hogy egy kis szünetet tartanak amire egy kis körülszimatolás után rá is jöttem.

Iszonyatosan berágtam rá. Küldtem a barátnőjének egy emailt, hogy a hazug gazember pasija kettős játszmát játszik. Az én drágám természetesen azt mondta, hogy akkor félrebeszélt és én csak félreértettem, hogy elhagyja értem a barátnőjét. Várjunk, mi van? Rendben. Félreértés.

Visszatekintve erre a drámára, az egyetlen dolog amit félreértettem az az, hogy hogyan kell kezelni a másik nőt. Itt van, hogyan kell megbirkózni ezzel a felismeréssel:

  1. Nézz a tükörbe és mondd magadnak, akárhányszor csak szükség van rá: Nem vagyok rossz ember.

Ha elmeséled a történetet, akkor a pasid felesége, vagy barátnője, barátai és ő maga fog rád címkéket akasztani, és mindennek le fog hordani. A legnehezebb része az egész helyzetnek az annak a feldolgozása, amit mondanak rád, és nem maga a megcsalás. Az olyan durva szavak, mint „ribanc”, „kurva”, „szajha”nagyon bántóak, mivel én nemrég úgy gondoltam, hogy az egyetlen címke amit a barátomtól kapni fogok, az a „barátnő”.

Az önbecsülésednek létfontosságú, hogyha rájössz, hogy hülyeségeket csináltál, de azért nem vagy rossz ember. Az ilyen szavak, mint a „szajha” csak annyira bántó, mint amennyire hagyod. Fel a fejjel, ne foglalkozz vele, maradjon meg az úrinő modorod.

  1. Ne fekete-fehérben gondolkodj

Innentől kezdve minden legyen szürke. Hallottad? Szürke! Száműzd a mindent vagy semmit az agyadból, mint pl. a „De ő ezt nem fogja megtenni!”. Dehogynem, meg fogja tenni, sőt,már meg is tette.

Tudom, hogy most minden fekete-fehér, mint ahogy a feleségnek, vagy barátnőnek muszáj látnia azokat az emaileket, amiket a párjuk küldött neked, hogy minden nappal egyre szerelmesebb beléd. De ha hideg fejjel átgondolod, akkor rájössz, hogy ez ebben a formában csak még több drámához fog vezetni.

  1. Készülj fel arra, hogy elmondd neki, hogy csak azt hitted el, amit hinni akartál

És ez így van rendben – bármit is mondjon ő, te azt gondolsz, amit akarsz és ő ettől sokkal jobban fog aludni. Ha azt mondod: − De azt mondtad, hogy szakítasz vele miattam! – ő azt mondja, hogy te csak ezt akarod gondolni. És ezt olyan hangsúllyal mondja, hogy te hülye lennél elhinni.

  1. Értsd meg ,hogy a felesége, vagy barátnője nem akar veled beszélni

Meggyőzöd magad arról, hogy neki feltétlenül szüksége van arra,hogy beszéljen veled és te elmondd neki az egész történetet. Villognak a főcímek: Emlékszel a hűtlen házasságtörő feleségére/barátnőjére aki nem akarja, hogy az arcába dörgöljék, hogy nem akar több kutyaszart az ezüst tálcán látni.

Ezt egy 60 valahány éves evangélikus asszonytól kellett megtudnom. Miután elküldtem egy őrült emailemet, azt gondoltam, hogy van egy kis esély arra, hogy a barátnő és én együttérzőek lennénk egymással amiatt a hazudós rohadék miatt. Ez történne a mozifilmekben nem? De a legjobb barátom anyukája leültetett magával szemben és elmagyarázta, hogy a barátnő gyűlölte a rámenősségemet és soha az életben nem akar látni.

  1. A barátnő soha nem fog bocsánatot kérni

Az ő agyában te csak egy ribanc vagy és egyáltalán nem akarja meghallgatni a megalázkodásodat. Ezt a pontot add neki.

  1. Ne mondd el az ismerősöknek, akik ismerik az érintett párt is

A barátaid, vagy a családod úgy fogja érezni, hogy választaniuk kell kettőtök között. Bízz bennem, és hidd el, hogy ez az a helyzet, amit a legjobb, ha elkerülsz.

Az én helyzetemben a legbutább dolog az volt, amikor a legjobb közös barátunknak kikotyogtam, aki, idézem mit mondott: „piszkos pelenkát dobtam az ölébe”. Tényleg elkeseredett és rengeteg módon cseszte el a kapcsolatunkat közel 8 hónapig.  Ez a tapasztalat arra tanított, hogy a barátok választanak a felek között, még akkor is,ha azt mondod nekik,hogy ne tegyék. A férfiak mindenekelőtt ragaszkodnak a férfi barátaikhoz, és ez így van jól. De azért nem árt, hogy ezt tudjuk.

A tanácsom? Egy három generációval fiatalabb barátnak elmondani – aki mondjuk Mongóliában él. Ez egy jó ötlet, ha mégis muszáj valakivel erről beszélni.

  1. Tudom, hogy nem akarod ezt hallani, de hagyd, hadd menjen (ő nem éri meg)

Ha megcsalta a feleségét, vagy barátnőjét veled, akkor ő nem az a férfi, akivel te kapcsolatban akarsz lenni.

A fickó újra és újra azt hajtogatta nekem, hogy szakítani fog a barátnőjével miattam és mindig azt kérte, hogy bízzam benne, hogy meg fogja tenni. De végül rájöttem, hogy buta voltam és nyilvánvalóvá vált hogy egyikőnknek sem az igazságot mondta. Ha nekiállunk a társkeresésnek, akkor milyen alapon higgyünk bárkinek is?

  1. Közhelyes tanács is felnyitja a szemed

Simchának van egy nagyszerű mondása, hogy emlékeztessen arra, hogy dráma nélkül jobban jársz: „Ha egy ágyba fekszel egy kutyával, akkor bolhás leszel.” Azaz, te nem vagy Angelina Jolie, ő nem Brad Pitt, és a való világban ez a helyzet mindig katasztrófához vezet.

  1. Ha találsz egy független pasit, akkor megérted, hogy az élet megy tovább

Néhány hónap múlva már semmiféle érzelmeid nem lesznek ezután a balfék után. És néhány év múlva pedig már el lesz temetve az életedben sok más kisebb karakterrel együtt. És tudod mit? Nyugodtan együtt lehet még azzal a lánnyal, akivel megcsalt téged.

 

Jessica Wakeman

Cimkék: , ,

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás