2018/11/15

Személyes történet

Fáradhatatlan harcom a depresszióval olyan volt, mint egy zarándoklat, aminek a végén elmarad a mennyei feloldozás. Tapasztalatomat paradoxonként lehetne leírni. Élvezem a magányt, annak teljes valójában.  Azonban ez az idealizmus hátrányosan hat a lelki egészségemre.

Van egy albinizmus nevű állapot, ami azt jelenti, hogy a bőr nagymértékben pigment hiányos, tehát foltos a bőröm. Ezt soha nem magyarázták el rendesen, ami oda vezetett, hogy elkezdtem szégyellni a kinézetemet, el kellett viseljem a zaklatásokat, a nevetségessé tételemet anélkül, hogy tudtam volna, miért. Az elszenvedett kegyetlenség miatt alakult ki a nagyfokú  bizonytalanság érzésem és önértékelési zavarom. Az öngyilkosságon gondolkodtam, mert nem tudtam megérteni, hogy amikor kilépek a házból, undorodom a kinézetemtől, és hogy nem tudok ezen változtatni.

Sajnos képtelen voltam megnyílni a környezetem felé. Megpróbáltam elterelni a figyelmet a bőrömről, és igyekeztem kedvelni a körülöttem lévőket. Felnőtté válásom során többnyire úgy viselkedtem, amilyen valójában nem vagyok. Az elszigeteltség hatására a lelki betegség könnyen súlyosbodhat, a magány táplálja az elszigeteltség tüzét és táplálja az egészségtelen elzárkózás lángját.

Mélypont

Végül akkor vesztettem el teljesen az irányítást a lelkem felett, amikor drága apám elhunyt. Halála kiszakított egy részt belőlem, és senki nem volt ezen a bolygón, aki képes lehetett volna arra, hogy megmentsen. A fájdalom, amit éreztem és érzek, nem csak a halála miatt volt. Tudni azt, hogy mindegy mit tettem, soha többé nem tehetem büszkévé apámat, teljesen összetört. Képes voltam felvenni egy olyan álarcot ami mögött erősnek tűntem, mert megvetettem a gyengeség látszatát is. A felszínen mosolygok és az öröm látszatát mutatom. De lent a mélyben, a szomorúságom élve falt fel és a lelki állapotom egyre rosszabbra fordult.

A környezetem nem volt felkészülve a rossz lelkiállapotom kezelésére, főleg a fekete férfi közösségben. Mindig azt tanították, hogy egy férfinek nem szabad kimutatni az érzelmeit, kerülni kell az érzelmességet  és soha nem lehet gyengeséget mutatni. Ezt a hozzáállást elfogadtam, és olyan érzelmeket mutattam kifelé, amelyek a külvilágnak szóltak. Soha nem bátorított a környezetem, hogy megvitassuk lelki problémáimat és én inkább szégyenkeztem, de még ennél is jobban szégyelltem az látszat fenntartására tett erőfeszítéseimet.

Jött egy pillanat az életben, mikor sikerült leszedni magamról ezt a külső maszkot. Keresztúthoz érkeztem, ahol döntenem kellett, hogy elrejtem a sötétben a fájdalmamat, vagy most megoldom a kérdést. Úgy éreztem, mintha kötél végén lógnék, és egyre többet gondoltam az öngyilkosságra, mert a vég gondolata egyre vonzóbb lett számomra, minthogy továbbra is ilyen gyötrelemben éljek.

Gyógyulás felé vezető út

A legfontosabb pillanat, amely megindított a gyógyulás felé vezető úton, az meglehetősen váratlan volt. Egy a családommal való véletlenszerű beszélgetés során, a semmiből, hirtelen zokogásban törtem ki. Ez volt az a pont, mikor ráébredtem, milyen labilis a lelkivilágom. Elvesztem, fájt és elviselhetetlen fájdalmat hordoztam magamban, majd végül eljutottam ahhoz a ponthoz, hogy meg tudtam nyílni. A hozzám közelállók reakciói többnyire pozitívak voltak, és bár nem tudtak teljesen megérteni, a támogatásuk rendületlen volt és nagy szerepet játszott a gyógyulásomban.

Az igazat megvallva, nem minden beszélgetés lesz pozitív, de létfontosságú, hogy ne hagyd, hogy ez elriasszon.

Sokan úgy vélik, mikor depresszióval diagnosztizálják őket, hogy ez egy nagyon rossz dolog. Valójában ez volt a legjobb dolog ami történhetett velem, mert végre megértettem, hogy ki vagyok. A lelki betegséggel való utazásom során kellett szembenéznem az érzelmek forgószelével. Tele voltam örömmel, szomorúsággal, sajnálattal és reménytelenséggel. Észrevettem, hogy az érzések elfedése végül több kárt okoz az ember lelkivilágában, mint gondolnád. Ha ismersz valakit , aki ilyen problémával küzd, fontos, hogy alakítsatok ki párbeszédet egymással, és segíts őt ráébreszteni, hogy nincs egyedül. Ha nem volt eddig idő a mentális egészségről beszélni, akkor most épp itt az ideje.

 

time-to-change.org.uk nyomán

 

Cimkék: , , ,

Ezen a webhelyen cookie-kat használunk a forgalom elemzése, a beállítások megjegyzése és a felhasználói élmény optimalizálása érdekében. További részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás