Személyes történet

Azt hiszem, a gyermekkorom pusztító hatással volt az akkori életemre. Ennek eredményeképpen kialakult nálam az emetofóbia (hányástól való rettegés), pánik és a nagyon alacsony önbecsülés.

Volt egy kislányom, de nem törődhettem vele a betegségtől való félelmem miatt. Ez talán a leginkább szívszorító ár amit a gyerekkoromért fizettem. Csak egyszer voltam beteg, mikor három hónapos volt és több mint 6 kilót fogytam egy hét alatt, a pánik rohamok miatt. Ezután nem tudtam megfelelően gondoskodni a gyerekemről.

A szüleim nem akartak megérteni

És tudod mit? A szüleim a mai napig nem értenek meg, soha nem olvastak el egy könyvet a szorongásról és teljesen elzárkóztak a mentális betegségek megértése elől is.

Mégis megbocsátottam nekik.

Feltétlenül szeretem a szüleimet, de az érzelmeiket nem tudták megosztani velem. Ha teljesen tisztában lettek volna azzal, hogy mit tettek velem, akkor is megtették volna? Nem hiszem. Ezért bocsátottam meg nekik.

És ezért bocsátok meg a társadalomnak is, amikor elítél engem azért, mert nem tudok dolgozni, mikor elítél amikor tiltott helyre parkolok és amikor kinevet a rossz fogaim miatt, mert képtelen vagyok fogorvoshoz menni.

Pusztán a tudatlanság, ami miatt hiányzik a megértés és az empátia.

Sokan nem értik, milyen érzés mentális betegséggel élni

Ha az emberek tényleg tudnák, hogy milyen érzés mentális betegséggel élni, akkor is olyan kegyetlenek, esetenként rosszindulatúak lennének-e? Olyan elutasítóak és előítéletesek lennének?

Csak egy napig lennének az én cipőmben.

Nagyon érzékenyen érintett a szorongásomra és agorafóbiámra (nyílt tértől, közlekedési eszközök használatától való félelem) adott válasza egy barátomnak. Azt mondta, hogy mentálisan sokkal erősebb mint én és én egyszerűen csak hibbant vagyok. Ez nagyon fájt, de éreztem, hogy fel kell világosítanom, bár ő elítélt, és teljesen téves úton járt.

Megmagyaráztam neki hogy sokan, akik valamilyen mentális problémával küzdenek gyakran nagyon bátor és messze nem gyenge emberek. Minden egyes nap szembesülnek démonjaikkal, és teljesítik azt a napi feladatot, hogy szembenézzenek félelmeikkel. Ehhez nagyon nagy lelkierő szükséges. Egy embernek, akinek agorafóbiája van, a sarki boltba elmenni nagyobb bátorságot igényel, mint másnak a bungee jumping. Úgy gondolom, hogy a mentális problémákkal küzdőket rendszeresen úgy tekintik, hogy valahogy rosszabbak mint mások, és bár nem akarom magamat piedesztálra emelni, de ezekkel a problémákkal való sikeres együttélés lehetővé tette, hogy empatikus, könyörületes és bátor legyek, aki segít másoknak is felállni a padlóról, függetlenül attól milyen következményekkel jár.

Segítettem a barátomnak megérteni

Számtalan negatív élményt szenvedtem el, ezek színesítették világképemet, segítettek mára egy erős és szenvedélyes emberré válnom. Éppen ezért utazásnak tekintem az életet, ami számomra messze nem áldott, de mindennek van célja… felhasználom mások megsegítésére amiket eddig megéltem.

A barátomnak fogalma sem volt arról, hogy milyen volt a pánikroham, nem értette a rettegést, nem méltányolta az erőfeszítést a mentális egészségi problémák ismeretének hiányában. Ott voltam, hogy segítsek neki megmutatni, milyen vagyok valójában és remélem, hogy a megismert tudás lehetővé teszi számára, hogy a jövőben jobban megértse a mentális problémákkal küzdőket.

Mindannyiunknak tanítani kell azokat, akik nem értik

Néha fájdalmas ezt tenni, de ha nem törjük le ezeket az akadályokat, akkor a tudatlanság és mentális betegek megkülönböztetése folytatódik.

Soha nem fordítanék hátat olyannak, aki szenved, de ha csak egy embernek is tudok segíteni akinek érzelmi problémái vannak, akkor valami csodálatosat tettem.

Egy nap, remélem a társadalom nyitottabb lesz és könyörületesebb a mentális betegségben szenvedőkkel.

Forrás:

https://www.time-to-change.org.uk/blog/talking-about-emetophobia-panic-attacks